Napi friss

Több mint két hónap után helyezték örök nyugalomra Bagdy Emőke meggyilkolt fiát

Plüssállattal búcsúztak Zsolttól.

A gyászoló édesanya mindennap azon dolgozik, hogy előre, a jövőbe tudjon tekinteni. Az elismert klinikai szakpszichológus szerint ugyanis reménység nélkül nemhogy nem érdemes, hanem nem is lehet élni. Az elmúlt időszak gyötrelmesen nehezen telt a számára, miután tavaly októberben brutális gyilkosság áldozata lett a fia Amerikában. Most a gyászfolyamat újabb szakasza, az elengedés következik. Bagdy Emőke fiát, Császár Zsoltot több mint két hónap után szűk családi körben helyezték örök nyugalomra Magyarországon.

A január 2-án tartott temetésről Zsolt ikertestvére, dr. Császár-Nagy Noémi pszichológus adott hírt, aki külön kiemelte, hogy bátyja hamvai mellé helyezték az Egér a Marson című mese címszereplőjének plüssfiguráját. „Ezzel a kis állatkával együtt került az urnája a földbe, így mindig érzi fizikailag is, hogy mellette vagyok. Sosem volt egyedül, és ezután sem lesz. Természetesen lélekben mindig együtt leszünk! Nyugodjál békében, édes Gombóc! Szeretlek: Egér (Noémi)” – fogalmazott a közösségi oldalán.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!