Napi friss

A Cápák között befektetője otthagyta az üzleti világot, hogy családot alapíthasson: „Rám szakadt a csönd”

Dr. Varga Eszter élvezte ugyan az anyai teendőket, de egy idő után hiányozni kezdett neki a pezsgés.

A Cápák között befektetője sikeres üzletasszony, annak idején azonban úgy döntött, néhány évre kiszáll az üzleti életből, hogy a családalapításra koncentráljon. Azt azonban mindig siet leszögezni, az igazsághoz hozzátartozik, hogy épp eladták egy cégüket, így lehetősége is volt a gyermekvállalásra. „Úgy voltam vele, hogy ha gyereket szülök, családot alapítok, akkor azt is jól kell csinálni – fogalmazott dr. Varga Eszter a FutureTalks Krizsó Szilviával című YouTube-műsorban. – De ez is egy nagy tanulási kör volt, mert kitaláltam, hogy ott leszek, rendelkezésre állok, és akkor ott voltam Rozikával, békésen a bölcsőben, és rámszakadt a csönd… Gyakorlatilag anyukaként új identitást kellett felépíteni. Rájöttem, hogy ebben a környezetben mi a számomra megfelelő, mert az kattant be, hogy az a jó a gyereknek, ha az anyuka jól érzi magát.” Mint mondta, eleinte élvezte, hogy a falujukban tologathatja a babakocsit, miközben csicseregnek a madarak, de idővel elkezdett hiányozni neki a pezsgés. Végül tanulni kezdett, többek között executive coachnak képezte ki magát, de a munkához nem tért vissza. Így egyszerre élhette ki az anyai ösztöneit és használhatta az eszét, mindezzel pedig megteremtette az egyensúlyt a mindennapjaiban.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!