Napi friss

Demjén Ferenc: „Nem lettem volna ennyire önfeláldozó, nem lettem volna ilyen jó apa”

Ma ünnepli 77. születésnapját az énekes, akinek hírneve az évtizedek alatt mit sem kopott, dalait ugyanúgy betéve tudják a nagyik, mint az unokák, feltehetően jobban is, mint életének izgalmas részleteit, amelyből most többet is felidézünk.

1

Miskolcon született 1946-ban, három nappal szenteste előtt. „Óriáscsecsemő voltam, 5 kiló 20 dekával születtem. Állítólag amikor fél évesen először felálltam, nagyon büszke voltam magamra.”

2

Nővérével, húgával és bátyjával nevelkedett. „Diósgyőrben, kertes házban éltünk egy horgászbolt mellett, nem volt éppen békés időszak, én mégis úgy emlékszem vissza, hogy boldog gyerekkorom volt.”

3

„Édesapám a diósgyőri vasgyár mérnöke volt, ám az akkori kor szelleme igen távol állt tőle, ezért 1951 februárjában utcára tették. Pestre költöztünk egy társbérletbe, arra emlékszem, hogy szegények voltunk, alig volt mit ennünk. Éheznünk soha nem kellett, de ehhez kellett édesanyám leleményessége is: egy kis zsírból és cukorból csodákra volt képes.”

4

Az 1956-os forradalom után a család el akarta hagyni az országot. „A parlamentben volt egy ismerősünk, egy tárca nélküli miniszter, aki segített is volna nekünk. Ám a szüleim az utolsó pillanatban meggondolták magukat.”

5

Eredeti szakmája diplomás vegyésztechnikus, de csak pár hónapot dolgozott a szakmában. „Édesapám azt akarta, először legyen egy becsületes szakmám, aztán azt csinálok, amit akarok. A kedvükért elvégeztem az iskolákat, majd zenész lettem.” Tizennégy évesen már tudta, hogy egyszer színpadon fogok játszani. „Presser Picivel jártam egy iskolába, zongorázni tanultam, csak később ismerkedtem meg a gitárral. Kicsi a kezem, rövidek az ujjaim, így lettem gitáros. Ahhoz jó a rövid ujj is.”

6

Egy interjújában azt mesélte, hogy az általános iskolai zsidó osztálytársai nevezték el Rózsinak, mivel elmondása szerint neki volt közöttük a „legnagyobb” orra.

7

A Darabokra törted a szívem című dal volt az egyik első slágere, amivel berobbant a popvilágába. „Negyvenéves a dal – mesélte pár éve –, én írtam a szövegét, a zenéjét, én vittem sikerre. Annak idején a Sanzonbizottság nem engedélyezte, mondván: nem invenciózus, vagyis ötlettelen, kevésbé jelentős alkotás, mégis több mint 40 éve töretlen a sikere. Ennyire volt szakértő akkoriban az a szerv, ami dalok, zenészek sorsát döntötte el.”

8

„A rendszerváltoztatás előtt, ha külföldet említünk, akkor csak az NDK, Csehszlovákia, Szovjetunió, jelesül Szibéria jöhetett szóba. Voltak olyan előadók, akiket kiengedtek nyugatra is fellépni, de mi nem tartoztunk ebbe a körbe. A szabadság akkor nem adatott meg. Azóta viszont bejártam a világot, szinte mindenhol voltam, Alaszkát leszámítva.”

9

Fényérzékenysége miatt fellépésein napszemüveget visel.

10

„Imádtam a nőket. Sok kapcsolatom, szerelmem volt az életemben. A nők mindig nagyon fontos szerepet játszottak az életemben, inspiráltak, megihlettek. Ők tanítottak meg sok mindenre, és nem csak a szexben. Így kerek az élet velük.”

11

Negyvenéves kora óta él a Baranya megyei Dióspusztán „Nem vagyok egy Walt Disney, de felépítettem a saját álomvilágomat – mondta a birtokáról, mely Városliget nagyságú, területe 200 000 négyzetméter, a rajta lévő tavat feleségéről nevezte el Rebecca-tónak. – Aki hozzám jön, annak a horgászás és a fürdőzés mellett a halakat is garantálom.”

12

Háromszor nősült. Első felesége még igen fiatal volt – tizenhét éves –, amikor elvette. A második sikeres üzletasszony, jelenlegi feleségével több mint harminc éve él.

13

Egy szerelmi csalódás miatt utazott az Egyesült Államokba, nem akart ismerkedni senkivel sem. „Ehhez képest mindjárt az első kinti napokban belebotlottam Rebeccába, aki akkor egy cég menedzsereként kiállításokat szervezett. Pontosan annyi idős volt, mint én, addigra mégis három gyereket elindított már az életben. Két hónap sem telt bele, követett engem Magyarországra. Mivel már felnevelte a gyerekeit, úgy érezte, megtette a kötelességét, nem volt számára lemondás, hogy bárkit is ott hagy.”

14

Rebeccának négy unokája van, akit Demjént nagypapának szólítják. „A feleségemtől kaptam a családomat.” Mindannyian az Egyesült Államokban élnek, házasságuk alatt évente legalább egyszer meglátogatták őket kint. Az énekesnek nem született gyermeke. „Mondhatnám, hogy így akarta a sors, de ez a könnyebb megközelítés. Szerintem valamilyen egyszerű biológiai okok miatt alakult így. Persze az is igaz, hogy a gyerek sohasem volt fő cél számomra. Ha született volna, biztosan örültem volna neki, de valahogy nem jött össze abban az életkoromban, amikor természetes lett volna… Apám egész élete a családjáról, a gyerekeiről szólt, hogy tanulhassunk, s mindenünk meglegyen. Bevallom, én nem lettem volna ennyire önfeláldozó, nem lettem volna ilyen jó apa.”

15

„Nem tudok egyedül aludni, minden éjszaka szükségem van valakire, akihez hozzáérhetek, akinek foghatom a kezét.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!