Napi friss

Feszült karácsony a Nemzetiben: „Remélem, mihamarabb összeforrnak a sebek”

Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója úgy érzi, a társulat szorong a súlyos baleset óta.

Értékelte a Nemzeti Színház mögött álló évet Vidnyánszky Attila, aki természetesen a november elején bekövetkezett balesetről is szót ejtett, amiben Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó megsérültek. „A pár héttel ezelőtti baleset beárnyékolja az egész évünket, az egész évi teljesítményünket. Fájdalmas rossz szájízt okoz az embernek, szomorúvá tesz, és az egész társulat hangulatára rányomja a bélyegét. Vezetésem alatt több mint négyezer előadást játszott a színház, és hál’ istennek, még kisebb problémák sem voltak. Miért kellett ennek most megtörténnie? Miért pont egy Rómeó és Júlia-előadás közben? Miért egy ilyen évzáró időszak kezdetén, adventre készülődve? Az ember ül és gondolkodik, és próbálja megérteni az esemény üzenetét. Mihamarabbi gyógyulást kívánok a sérültjeinknek. Remélem, az a sérülés, ami a társulat lelkében történt meg, az a seb is hamar összeforr. És ha nem is múlik el nyomtalanul, azért megpróbálunk visszakerülni abba a hangvételbe, működési módba, hangulatba, amiben mi itt léteztünk ezalatt az év alatt” – mondta bizakodva Vidnyánszky Attila a teátrum Facebook-oldalára feltöltött videóban. A színházigazgató azt is reméli, hogy a fizikai sebek mellett a lelkiek is összeforrnak, valamint elmúlik a szorongás, a feszültség, amit továbbra is tapasztalt a színházon, a társulaton belül.

Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárséf különszáma!

Még kapható a Story téli különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!