Napi friss

Oszvald Marikát csúnyán átverte színész kollégája

A színésznő attól félt, botrány lesz a dologból.

Faragó András Topyt az egész ország ismeri. Ő volt az Angyalbőr Mamutja, a Valami Amerika Mónikája, és az a színész is, akivel Gálvölgyi János a show-jában a Gyúrunk, vazze’ jeleneteket előadta. Az Operettszínház művészéről most megjelent egy könyv Életjáték címmel. A vicces történetekkel teli olvasmányban Topy pályatársai is vallanak a színészről, köztük Oszvald Marika, aki felelevenít egy esetet, amikor kollégája úgy ment be a színházba, hogy mindenkinek elmondta, egy kicsit másnapos.„Csodálkoztunk is, mert nála ez soha nem fordult még elő – kezdi a visszaemlékezést az örökifjú szubrett. – Csodálkoztunk és izgultunk, hogyan fogja végigjátszani a darabot. Ilyen előzmények után volt egy jelenet. Topy a színpadon, én pedig oldalt álltam a takarásban, és vártam, hogy belépjek. Ezt előzi meg, hogy Topynak fel kell vennie a kardigánját. Döbbentem láttam, hogy nem megy neki! Nem megy neki először, nem megy másodszor, és a sokadik próbálkozás után is csak nagyon nehezen. Arra gondoltam, hogy annyira jó így ez a jelenet, ha nem ivott volna előtte, nem is lenne ennyire hiteles. Valamennyien féltünk, hogy botrány lesz, de végül sikerült felvennie, én meg kicsit ijedten belibbentem a színpadra. És akkor a Topy rám kacsintott, és a szemeivel kérdezte: ’Na, milyen voltam?’ Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy az egész csak egy jól előkészített dramaturgia volt a részéről, egy kész átverés show! Topy egy kortyot sem ivott, csak kitalálta, hogy megtréfál bennünket. Olyan élethű volt, olyan természetességgel adta elő a jelenetet, hogy mindannyiunkat megtévesztett. Tökéletesen elhitette velünk, hogy másnapos, és tényleg nem tudja felvenni a kardigánt.”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!