Napi friss

Bánfalvy Ági: „Nem gondoltam volna, hogy 69 évesen lesz még egy gyerekem!”

Az Abigél egykori sztárjának családja a Story téli különszámának kamerája előtt állt össze először a nyilvánosság előtt.

A 31 éves Olivér a Bánfalvy Stúdióban ismerkedett meg édesanyja egyik növendékével. Veronikát azóta már az oltár elé is vezette. A Zalaszentgróton tartott nászhoz persze a színésznőnek is volt egy-két szava. „Már ha épp meg tudtam szólalni, ugyanis szem nem maradt szárazon a szertartáson – kezdi a Storynak a büszke örömanya. – Nem vesztegették az idejüket, hisz alig két éve ismerkedtek meg, de jól is tették. Eldöntötték, hogy megesküsznek, és mindent ketten, saját maguk terveztek, szerveztek és álltak, merthogy anyagi támogatást sem fogadtak el – ecseteli Bánfalvy Ági, akitől azt is megkérdeztük, hogy igaz-e a mondás, miszerint a fiúgyermekek az édesanyjukhoz hasonló nő mellett állapodnak meg. – Abszolút! Bár Veronika ezerszer leköröz engem! Ugyan én is egy rendszerető, szorgalmas, nagy teherbírású nő vagyok, de ő még rajtam is túltesz – vallja be nevetve. – Takarít, süt, főz, mos, vasal, közben keményen dolgozik, és jól bánik az emberekkel. Őszinte, egyenes, aki kerek perec bárki szemébe mondja, ha valami nem tetszik neki, mindemellett pedig szép csaj. Olivér megütötte a főnyereményt a menyemmel, de remélem, ez fordítva is elmondható, és a fiam is legalább ilyen klassz férje Veronikának!” Na de milyen anyós a színésznő? „Remélem, jó fej! Mindenesetre próbálok nagyon uralkodni magamon, és nem beleszólni az életükbe, nem rájuk telepedni, úgyhogy szerintem nem rólam szólnak az anyósviccek – mondja nevetve. – Vagy legalábbis nagyon remélem! A szüleim jó példával jártak előttem. Nagyon szabadon, az ’élni és élni hagyni’ elv mentén neveltek, de amikor kellett, mindig ott voltak mellettem, és támogattak. Én is így neveltem Olivért, és most is így állok a gyerekekhez. Merthogy igen, Veronikát a családunk teljes körű tagjává fogadtuk. Jóformán nem is a menyemként, hanem a lányomként tekintek rá. Nem gondoltam volna, hogy 69 évesen lesz még egy gyerekem!”

Megjelent a Story téli különszáma!

Kíváncsi a cikk folytatására, vagy még több exkluzív történetet olvasna a sztárokról? Keresse frissen megjelent különszámunkat, amelyben 20 oldal rejtvényt is talál számos nyereménnyel együtt.

Játékszenvedélyét vásárlási utalvánnyal jutalmazzuk!

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!