Napi friss

Gyászol az Örkény Színház – Meghalt a társulat nagy nevettetője

Hosszú betegség után hunyt el a Kisváros színésze.

December 16-án ünnepelte volna az 57. születésnapját, amit sajnos már nem érhetett meg, nagyon fiatalon távozott. „Megrendülten tudatjuk, hogy Bajomi Nagy György, társulatunk tagja méltósággal és mindannyiunk számára példaadó lelkierővel viselt hosszú betegség után a mai napon elhunyt. Búcsúztatásáról később adunk hírt” – adta hírül november 28-án, késő este az Örkény Színház társulata.

A színészre a legtöbben a Kisváros és a Tűzvonalban című televíziós sorozatokból emlékezhetnek. 1995 és 2000 között ő alakította Zakariás Gábor határőr-törzsőrmestert és hadnagyot, Vendel (Benkő Péter alakította – a szerk.) „helyettesét” a Kisvárosban, de híres szerepe volt Kovalik János Johnny zászlós is a Tűzvonalban akció-krimi sorozatában is. Szerepelt a Munkaügyek, a Fapad, a Jóban Rosszban, az Egynyári kaland és az Alvilág című sorozatokban, 2022-ben pedig a Nyugati nyaralás című filmben is láthattuk.

Bajomi Nagy György 1966. december 16-án született Szentesen. 1992-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezt követően a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, majd a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 2004 és 2009 között szabadúszókként dolgozott, többször játszott a Nemzeti Színházban. Trokán Péterrel (kiemelt képünkön éppen a Czukor show 2010-es díszbemutatóján – a szerk.) együtt távoztak a szombathelyi Weöres Sándor Színházból 2020-ban.

Még ugyanabban az évben az Örkény Színházban lelt szakmai otthonra. Volt egy mottója, amely szerint az életét élte. „A színészek szerintem sosem nőnek fel igazán. Szerencsére. A színész, az egy külön emberfajta. Illetve lámafajta” – vallotta.

Kiemelt kép: Gálos Mihály Samu/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!