Napi friss

Rékasi Károly vigasztalta Ripli Zsuzsit

A színésznő Bíró Icával való konfliktusa egyre csak mélyül.

Komoly termelési feladattal készült Gáspár Zsolt a Farm VIP idei évadában: torockói mintás étkezőgarnitúrát kell készíteni a csapatoknak. A faanyag megvolt hozzá, ám az elemeket ki kell vágni, le kell gyalulni, és a végén nem is akárhogyan le kell tudni festeni a gyönyörű virágmotívumokat. Semmi kétség, hogy ehhez igazi csapatösszefogásra van szükség. Ám amíg a pirosak stratégiája az volt, hogy egyértelműen felosztották egymás között a feladatokat, addig a sárgák ezt nem tették meg az elején, és már az első percekben feszültséget okozott közöttük az összhang hiánya. Ennek esett áldozatul Ripli Zsuszi, miután Bíró Ica a munka hevében kissé odébb taszította.

A mi kis falunk és a Drága örökösök színésznője ezt igen zokon vette, ám nem kezdett el azonnal személyeskedni. Helyette ennyit mondott: „Nyilván nagyon örülnék neki, ha mindenki maximálisan odatenné magát, és szerintem ez így is lesz, hiszen ennek a feladatnak van tétje. Ennek ellenére lehet, hogy most egy kicsit – ahogy a Misi mondta – hátrébb fogok lépni kettővel, és hagyok más embereket is érvényesülni.” Rékasi Károly brigádvezetőként nem hagyhatta, hogy a csapategység megbomoljon, azonnal Zsuzsi pártjára állt. „Láttam, és ez vacak. Ez nekem rossz” – súgta Zsuzsi fülébe Rékasi. Már csak az a kérdés, ez a későbbiekben hogyan befolyásolja a csapat és Metal Lady kapcsolatát.

Kiemelt kép: tv2play.hu/Farm VIP

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!