Napi friss

Hernádi Judit Bajor Imréről: „Egy időben nagyon udvarolt nekem”

A színésznő egyszer beadta a derekát, kollégája azonban megfutamodott.

Egy időben sokak oldalát furdalta a kíváncsiság, vajon Hernádi Judit és Bajor Imre között több van-e egyszerű barátságnál, hiszen a színész nagyon sokszor eljátszotta, mennyire odavan a kolléganőjéért. „Amikor egyszer azt mondtam, hogy na… Akkor elszaladt – idézte fel a Partizán POP-ban Hernádi, aki abban az időben épp egyedül volt, és ezt Bajor tudtára is adta. A színész végül nem élt a kínálkozó lehetőséggel. – De így volt jó – szögezte le a színésznő, majd gyorsan hozzátette: – Egy időben nagyon udvarolt nekem. Hosszú évekig tartott, még a Heti Hetes előtt, ó, hogyne.” Bár románc sosem szövődött közöttük, a baráti kapcsolatuk megmaradt, nem csoda hát, hogy Hernádinak máig nagyon hiányzik Bajor Imre. „Fantasztikus élni tudása volt. Ő élni tudott. Szórakoztatni és szeretni az embereket maga körül, nagyon nagyvonalú is volt. Egyedi eset volt, ezt meg kell mondjam. Sajnos mint színész szerintem nem lett olyan szinten kihasználva, de erről ő is tehet sajnos, azt hiszem. Ő szeretett Bajor Imi lenni, és ezt nagyon jól csinálta, de csak olyanokban vett részt, amiben Bajor Imi lehetett. Lehetett volna több, lehet, picit lusta is volt. Lusta is volt talán. Bocsáss meg, Imi, hogy ezt mondom” – mondta a színésznő, aki azt is hangsúlyozta, elismeri a néhai színész képességeit, és hogy volt jó néhány olyan darab a Játékszínben, amiben Bajor istenien játszott.

Kiemelt kép: Szabolcs László/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!