Napi friss

Botrány a Házasodna a gazdában! József utolsó két jelöltje faképnél hagyta a gazdát

Józsi gazda olyat mondott, hogy mindkét nő azonnal kiábrándult belőle.

Az RTL párkereső műsorának kedd esti adásában Józsi gazda és Kriszti műhelynézőbe mentek, ahol szóba került, miről álmodik a vagyonos gazda. „Most megtalálni a p***it, akit nagyon szerethetek – hangzott el József szájából. A megdöbbentő mondat után Kriszti nem találta a szavakat, és láthatóan egy világ omlott össze benne. „Ez annyira bántó tud lenni, hogy p***iként nevezel meg egy nőt – mondta Kriszti, majd feldúltan kiviharzott a műhelyből, hogy azzal a lendülettel vissza is térjen Józsefhez. – Ha p***tt keresel, akkor azt megkaphatod pénzért, mert van belőle. Tudod, mit láttam benned? A tiszta lelkedet. Volt bennem egy álomkép, hogy én lennék a királynőd, de a házvezetőnőd és a p***d semmiképp. Nem a szexszel van a gond, tudom élvezni, és vágyom rá, és vannak igényeim, de hogy p***iként tekintesz egy nőre, az…” – majd elharapta a mondatot, és összetörve távozott. Kriszti aztán már egymaga a kamerák előtt hangsúlyozta, Józsi gazda kijelentése bántó, amivel nem tud azonosulni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nem egy az értékrendjük. Nem csoda, hogy ezek után úgy döntött, semmit nem akar már a gazdától, és inkább hazamegy.

Krisztiben egy világ dőlt össze (Fotó: RTL/Sajtóklub)

Kriszti Timinek is elmondta, mit mondott neki József, akinél szintén kiverte a biztosítékot a botrányos kijelentés. „Jaj, én nem akarok egy p***i lenni – sóhajtott Timi, aki ezután úgy döntött, befejezte a párkeresést, és ő is hazamegy. József hiába próbálta megmagyarázni a történteket, nem sikerült rábírnia Timit a maradásra. – Olyan társadalomban élünk, amikor manapság a nő már csak egy p***i, érted? És ezért van ennyi egyedülálló nő, érted? Mert mi nem egy p***i vagyunk. Józsi, nem mondunk ilyet egy nőnek” – fakadt ki Timi, aki szerint egy ilyen kijelentés maximum akkor elfogadható, amikor már két ember régóta egy párt alkot, és akkor is maximum csak játékból. Józsi gazda teljesen maga alá került, hogy utolsó két jelöltje faképnél hagyta, de mivel nem akart pár nélkül maradni, úgy döntött, visszahívja Böbét, akit egyszer már hazaküldött…

Timi sem tűrte Józsi gazda tiszteletlenségét (Fotó: RTL/Sajtóklub)

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!