Napi friss

A valóságban is elcsattant egy csók Jákob Zoli és Betti között

Az intim pillanatot fel is tették az internetre.

Múlt hét vasárnap derült ki, hogy a milliárdos üzletember végül a 31 éves körmösként dolgozó édesanyát választotta párjául. Mivel a forgatás hónapokkal ezelőtt volt, és véletlenül sem akarták előre lelőni, hogy ki nyerte A Nagy Ő-t, így Betti és Zoli kénytelenek voltak várni az első hivatalos randevújukkal. Tegnap azonban elmentek együtt vacsorázni – erről az édesanya tett is ki egy TikTok-videót, ami azzal indul, hogy a fodrásznál ül, tehát készül a találkára, majd a következő kép, amikor már az étteremben ülnek, és kaviárt esznek. Az egyik pillanatban Zoli maguk felé fordította a kamerát, és rögvest el is csattan egy csók, ami ékes bizonyítéka annak, hogy ennyi idő elteltével is megvan közöttük a szimpátia és a kémia. A videó azzal zárul, hogy Betti beül A Nagy Ő autójába, de hogy hova vezetett az útjuk, esetleg Zoli luxuslakásában kötöttek-e ki, azt megtartották maguknak.

@hjnlbttn

Első randink🤩🥰❤️hajamért külön köszönet a fodrásznak @Vivien Rácz keressétek bizalommal#randi#kollazs#koszonom#keszulodes#nekedbe#nekedbelegyen#fy#foryou#fory#foryoupage #foryoupageofficiall @Jákob Zoli #fourseasonshotel

♬ Love Me Like You Do(Remix) – 南辰Music

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!