Napi friss

Horrorba illő jelenet: kigyulladt a színpadon a magyar színésznő

A Miskolci Nemzeti Színház örökös tagjának lángra lobbant a jelmeze.

Sokféle baleset megtörténhet egy színház falai között, de amit Vida Péter mesélt a Magyarország, szeretlek! című  műsorban, talán a leghajmeresztőbb sztori, amit eddig hallhattunk. „Azt hiszem, én vagyok az egyetlen olyan színművész, lehet a világon is, aki előadás alatt oltottam már el örökös tagot. Ugyanis a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, Máthé Baba néni, Máthé Éva a nagymamámat játszotta az Osztrigás Mici előadásban, és amíg elöl egy másik jelenet zajlott, mi elmentünk hátra dohányozni a zongora mellé, a télikertbe, és ahogy a kollégám adta nekem gyufával a tüzet, mint a csillagszóróról egy ilyen kis csóva lepattant. Baba néni egy zongoraszéken ült, és ezért igazából a közönség őt nem látta, csak én, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a Baba nénin van egy olyan hét-kilenc centis láng. Azt látták, hogy én ledobom a cigarettát, eltaposom, és két kézzel elkezdem ütni az öregasszony hátát” – mesélte már nevetve a színész, majd elárulta, a színésznő csak annyit mondott, amikor megkérdezte tőle, érzett-e valamit: „Kicsit melegem volt, kisfiam!”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárséf különszáma!

Még kapható a Story téli különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!