Napi friss

Durva vád: Zámbó Jimmytől lopták Tóth Gabi új dalát!

Alig néhány napja került ki az Átkozott nyár című új dala, máris célkeresztbe került. A népszerű humorista, Bruti pedig egy különös hasonlóságra hívta fel a figyelmet.

Tóth Gabira az elmúlt időszakban alaposan rájár a rúd: nem elég, hogy válása sem az előre tervezett mederben zajlott, hiszen Krausz Gáborral hosszú hetekig bérelt helyük volt az újságok címlapjain, de új szerzeményének megjelenése sem éppen úgy alakult, ahogy előzetesen szerette volna. Mint ismeretes az énekesnő betegége miatt el kellett halasztani a sokak által várva-várt dal premierjét, ami végül október 30- án hallhatott először a nagyérdemű. Ekkor Gabi egy terjedelmes poszt kíséretében mutatta be az új alkotását.

„A címadás nem véletlen, hisz azt üzeni, hogy az életünkben sajnos előfordulnak fájdalmas pillanatok, amiket nehéz megélni, viselni. Ez a nyár kemény volt, de szerencsére az, amim van, az enyém, és nem veheti el tőlem senki”-írta a bejegyzésében.

Ez a nyáron szerzett tapasztalatai esetében bizonyára így van, de a szóban forgó zeneszám esetében nem biztos. Legalábbis erre utal az ismert youtuber és stand upos Bruti, aki a videójában sorról sorra kivesézi a nótát, és végül arra hívja fel a figyelmet, hogy az Átkozott nyár ritmusa, hangulata és dallamvilága erősen hajaz Zámbó Jimmy egyik slágerére. Mi nem szeretnénk pálcát törni senki feje fölött, olvasóinkra bízzuk, hogy látnak-e hasonlóságot a két szerzemény között.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!