Napi friss

Nem kizárt, hogy A Nagy Ő már megtalálta az igazit

A kunszentmiklósi nyelvtanárt, Erikát a nézők is nagyon szeretik.

Erika évekig külföldön élt, tanított, volt egy komoly kapcsolata, majd történt egy családi tragédia, és hirtelen itthon találta magát. Ennek már két éve. Mint meséli, anyukája világéletében mellette állt, megbonthatatlan szövetség az övék, ami csak még szorosabbá vált, miután elvesztette az édesapját. „Sok helyen éltem már a világban, legutoljára Spanyolországban. Onnan tértem haza, amikor édesapám egyik pillanatról a másikra kórházba került – kezdi a 35 éves tanár. – Úgy volt, hogy csak pár hétig maradok, de aztán apukám elment, és ez mindent átírt. Érdekesen működik az élet, hiszen korábban vastagbélrákkal küzdött, amiből kevesen gyógyulnak csak ki, és neki sikerült. Aztán két éve derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy trombózis van a tüdejében, a szívében, ami egy hét alatt elvitte… És valahogy nem volt kérdés, hogy édesanyám mellett maradok. Egész életében azon volt, hogy nekem és a nővéremnek meglegyen mindenünk, hogy továbbtanulhassunk, hogy könnyebben boldoguljunk az életünkben – hangsúlyozza. – Nem jövök ám jó körülmények közül. A családban első diplomások vagyunk a testvéremmel. És ez anyukámnak köszönhető, aki volt, hogy három műszakban dolgozott, hogy ezt biztosíthassa. Szóval igen, Magyarországon maradtam, hogy abból a temérdek gondoskodásból visszaadhassak neki.”

„Óriási tiltakozásban törtem ki”

Az elmúlt két évben sikerült egy új életet kialakítania, mégsem érezte magát boldognak. „Ezt vette észre anyukám – folytatja. – Még kicsi voltam, amikor családilag felköltöztünk Budapestre, aztán amikor hazajöttem külföldről, anyuval szándékosan úgy alakítottuk, hogy mindössze öt percre lakjunk egymástól. Ő a legfőbb bizalmasom, a barátom, tehát pontosan látta, hogy bár elvagyok, egyre jobban kezdek begubózni. A munkámnak éltem – ami ráadásul ugye online zajlik –, nem igazán jártam el, illetve egy éve volt egy szerelmi csalódásom is. Ezért is kapott az alkalmon, amikor meghirdették, hogy indul A Nagy Ő. Illetve persze az is benne volt, mint elmondta, hogy édesapám halála után túlságosan egyedül érezte magát, és nem akarja, hogy én is magányos legyek. Tényleg teljes titokban jelentkezett helyettem a műsorba, és amikor ezt megtudtam, óriási tiltakozásban törtem ki! Hogy ez nem nekem való, a reality különösen nem az én világom. És volt bennem egy jó adag előítélet a műsorral és persze a többi lánnyal kapcsolatban… Belenéztem a korábbi évadokba, és hát nem volt kérdés, nem illek én oda. Viszont abban igaza volt édesanyámnak, hogy nagyon is szükségem van valamire, ami kimozdít a megszokottból, az unalmas hétköznapokból. ’Lépjél végre ki a komfortzónádból, kislányom!’ – mondta. És így is tettem” – jegyzi meg mosolyogva.

Erika hónapokig Spanyolországban élt (Fotó: Archív)

Vele jár

„Egyelőre a hírnévvel semmi bajom, noha nem ezért vállaltam el a műsort – magyarázza Erika. – Tudtam, ez velejár. Inkább anyukám félt, folyton aggódik, pláne úgy, hogy az egész az ő ötlete volt. De igyekszem megnyugtatni, hogy inkább kapok például kedves, biztató kommenteket, mint rosszakat. Az utóbbiból is kijut azért, viszont nem foglalkozom velük.”

Kellemes csalódás

„Úgy láttam, Zoliért érdemes bevállalósabbnak lennem – mondja tovább. – Megnéztem pár videóját, és az, ahogyan beszél, ahogyan viselkedik, és hogy megmaradt annak az egyszerű embernek, aki volt, kimondottan imponált. Nagyon tetszik nekem, és hál’ isten, ez kölcsönös. Működik köztünk a kémia. Hogy ez mennyire tetszik vagy épp nem tetszik a többi lánynak, azzal nem igazán foglalkozom. Úgy mentem be a villába, hogy amennyire lehet, kimaradok a konfliktusokból, és csakis magammal törődök. Ez majdnem összejött – nevet fel. – Annyit elárulhatok, én is keveredem majd vitába. Ezt leszámítva, nekem maga a villalét vagy akár a többi lány kellemes csalódás volt. Az az igazság, hogy mivel annyi helyen éltem már, annyiféle emberrel találkoztam, könnyen alkalmazkodom szinte bármilyen közegben. Nem zavart, hogy a műszempilla, a műmell a téma, bármiről szívesen elcsevegek. És úgyis csak az számít, hogy Zolival legyenek nagy beszélgetéseink, meghitt pillanataink.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!