Napi friss

Kiderült, miért válik Tóth Gabi!

Kiénekelte magából, mi volt a probléma a Krausz Gáborral való házasságában.

Mindenkit meglepett, amikor augusztus elején Krausz Gábor a közösségi oldalán bejelentette, hogy hat év után véget ért a kapcsolata Tóth Gabival. De ennél is nagyobb döbbenet volt, hogy arra is fény derült, hogy feleségének már új udvarlója is van. Hamar kiderült, hogy az illető nem más, mint a Fricska táncegyüttes sármos táncosa, Papp Máté Bence. Gabira mint már oly sokszor, ismét hatalmas népharag zúdult, de nem a válás miatt, hiszen bárkivel megtörténhet, hogy elfárad a házassága. Még csak nem is az új szerelem miatt kritizálták az emberek, a boldogság ugyanis mindenkinek jár. Sokkal inkább azért szólták meg az énekesnőt, mert még a kenyértörés bejelentése előtti hetekben is a család szentségét hirdette, és olyan idilli képet festett magukról, ami mint kiderült, jó ideje nem volt igaz. A többség ezek után Krausz Gábor oldalára állt, és Gabit kikiáltották csalfa, házasságtörő családanyának.

Védelmére szóljon, azóta is állja a sarat, hónapok óta csendben tűr, noha jól tudjuk, az éremnek mindig két oldala van. Most megjelent új, Átkozott nyár című dalában is tisztelettel és nagyon óvatosan utal rá, mi is okozta a vesztüket a séffel. „Átkozottul hosszú volt a nyár. Társam nem volt más, csak a magány. Elesett szerelem, se veled, se velem. Nem történt még ilyen sohasem.” Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az énekesnő egy ideje rettentően egyedül érezhette magát a házasságában. Új dalát tovább hallgatva pedig az is kiderül, hogy sokáig türelemre intette magát, és nagyon is nehezen fogadta el a tényt, hogy a séffel való szerelme a múlt, az új szerelem pedig a boldog jövőt jelentheti.

Kiemelt kép: Tóth Gabi/YouTube

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!