Napi friss

Eperjes Károly a drogokról: „Kétszer voltam a pokol kapujában”

Őszintén vallott élete sötét időszakáról a színművész.

Megkapó őszinteséggel mesélt a Hogy volt?! című műsor vendégeként Eperjes Károly arról, amikor fiatalon kapcsolatba került a tiltott szerek világával. „Volt olyan híres nyugati filmfesztivál, ahol egy filmrendező úgy gratulált nekem, hogy egy szalvétában egy pittkrétaszerű dolgot adott – mesélte a műsorban a színművész, aki először azt hitte, a rendező tudta, hogy annak idején képzőművésznek készült, ezért kedveskedett neki ezzel a tárggyal, ám hamar felvilágosították, hogy amit kapott, az valójában hasis. A színész egyébként már többször beszélt róla, hogy egy ideig hatalmába kerítették a kábítószerek, és most is ejtett erről pár szót. – Kétszer voltam a pokol kapujában, mert a siker démona elvitt. A siker démonából ’92-ben kijöttem, akkor már nem volt drog – folytatta Eperjes, aki azt is elárulta, ma is figyelmezteti a fiatalokat, mégpedig azt mondja nekik: – Vigyázz magadra, ha így folytatod, belehalsz. Én ugyanebben voltam, találj vissza a gyermeki alapokhoz, mert ha nem, belehalsz.”

Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!