Napi friss

Ember Márk őszintén elmondta, mit gondol Eszenyi Enikő ügyéről

A fiatal színészben kettős érzések uralkodnak, hiszen sokat köszönhet a Vígszínház egykori igazgatójának. Ám az Eszenyit ért vádak mellett sem tud elmenni.

Ember Márk az egyik legfoglalkoztatottabb fiatal színész, számos show-műsorban és sorozatban láthattuk őt. Jelenleg a Valami Amerika című sorozat egyik főszereplője, de láthattuk a Tanár, a Doktor Balaton vagy a Csak színház és más semmi című sorozatokban is. Tehetségéhez már a húszas évei elején sem fért kétség, ezért olyan kiváló színházakban is megfordult, mint a Thália Színház, előtte pedig a Vígszínház. Nemrég a Palikék Világa by Manna vendége volt, ahol többek között arra is kitért, mit gondol az Eszenyi Enikővel szemben megfogalmazott vádakról. „Az nem kérdés, hogy Eszenyi Enikőnek mennyit köszönhetek, az vitán felül áll – szögezte le Márk. – Azt pedig szintén nem lehet eltörölni, hogy itt megtörténtek ezek a dolgok, itt emberek sérültek, és nekem nagyon fájt, amikor azt láttam, hogy a kollégáim, akik elő mertek állni a sérelmeikkel, azt kapták, hogy ezek hamis vádak. Akkor egy kicsit azt éreztem, nem jó irány az, hogy arra, aki bátor mer lenni, azt mondjuk, hazudik, avagy érdekből mondja. Azért nehéz ezt jól kezelni, mert közben megjelentek olyan emberek, akik a saját érdekeik okán hazugságokkal próbáltak előállni. Ezt nem ezen ügy kapcsán, hanem általánosságban mondom.”

A színészt zavarja, hogy a három éve indult belsővizsgálatnak nem lettek nyilvánosak az eredményei. „Én hiányolom a bocsánatkérést. Mivel ezek nincsenek jól kibeszélve, ezért azok, akik hasonlóan nehéz helyzetben vannak, benne maradnak, mert azt látják, hogy kikiáltják a levegőbe, és aztán nem történik semmi. Azt is gondolom, ha valaki azt gondolja, hogy nincs oka bocsánatot kérni, azt is el lehet mondani. De így a semmiben hagyni, az nem jó.”

Kiemelt képek: RTL/Sajtóklub, Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárséf különszáma!

Még kapható a Story téli különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!