Napi friss

Alekosz viselkedése már Ördög Nórának is sok

A műsorvezető nem fogta vissza magát.

Ördög Nóra azok táborát erősíti, akik ritkán ragadtatják magukat nagy médiavisszhangot keltő kijelentésekre. Alekosznak – aki most az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát című műsorban szerepel – sikerült elérnie, hogy a tévés keményebben nyilvánuljon meg. A ValóVilág egykori győztese a kalandreality tegnap esti adásában ugyanis megkörnyékezte Kecskés Enikőt, éjszakába nyúló italozásra invitálta, hogy hasznosnak vélt tanácsokkal lássa el a hajsza előtt álló lányt. Alekosz párjának, Rékának érthető módon ez nem tetszett még úgy sem, hogy köztudott: nyitott kapcsolatban élnek a celebbel. Réka később szóvá tette Alekosznak, hogy legszívesebben a versenyen kívül látná Enikőt, mire Alekosz nem győzte hangsúlyozni, semmiképp sem szeretné, ha a modell elbúcsúzna a versenytől, mert „szeretné élvezni a társaságát.”

A péntek esti adás előzeteséből kiderült, hogy Réka a többi versenyző előtt sem titkolta ellenérzéseit Enikővel szemben. „Nem titok, hogy Alekosznak bejön. Úgy érzem, ez velem szemben inkorrekt, hogy te vetted a jeleket, de azért megsimizgetted, öltöztetgetted meg egyebek. Én ezzel nem értek egyet” – magyarázta Réka a modellnek, aki láthatóan nem tudta, hogy most viccelnek vele, vagy Alekosz párja tényleg komolyan gondolja, amit mond. Alekosz pedig ahelyett, hogy hűtötte volna a kedélyeket, mindenki előtt bevallotta: szép lánynak tartja Enikőt, tetszik neki. Ördög Nórának érezhetően sok volt a celeb megnyilvánulása. „Réka, neked ezt nem kell tűrnöd. Ha a méltóságod sérül ebben a helyzetben, akkor nyugodtan oszd ki ezt a csávót, állj ki magadért egész nyugodtan. Ezt egy nőnek sem kell eltűrnie szerintem.”

Kiemelt képek: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!