Napi friss

Tóth Andi visszaüzent Szabó Zsófinak

Az énekesnő és a tévés másképp látják a dolgokat.

Ahogy a story.hu is beszámolt róla, Szabó Zsófi vendégeskedett múlt héten a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban. Az adásban többek között azt is elárulta, tudatosan nem reagál az őt ért támadásokra, éppen ezért gyakran sajnálja Tóth Gabit és Tóth Andit, akik vele ellentétben gyakran felszólalnak, ha bántás éri őket. A Reggeli háziasszonyának szavai Tóth Andihoz is eljutottak, és egy 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban kommentálta Zsófi szavait. Szerinte fontos, ha valakit támadnak, az álljon ki magáért. „Mert ebben a szörnyű világban, amit élünk, ahol ilyen sok a rosszindulat, és ilyen erősek a támadások, úgy gondolom, rosszabb csendben maradni, felőröl egy idő után, ha így teszel – fejtegette az énekesnő. Mint mondta, lelki nyugalma mindennél fontosabb, ezért nem megy el szó nélkül az őt ért támadások mellett. – A nap végére nyilván fölösleges, de a te belső nyugalmadnak igenis jót fog tenni. Aztán a nap végére hogy ki mit gondol, vagy kinek hisz, az tök mindegy. De neked nyugalmat fog adni az, hogy elmondtad a te részedet, és nem csöndben maradtál” – zárta gondolatait Tóth Andi.

Kiemelt képek: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!