Napi friss

Voksán Virág tabukat döntöget az anyaságról – „Ne rózsaszín felhőt várjanak”

A lemezlovas őszinte vallomásán sokan felháborodtak, többek között Curtis is magyarázatot várt Virágtól.

Voksán Virág olyan témát boncolgatott a Nyerő Párosban, amit bizonyára kevesen mertek volna bevállalni. „Anyaként ezt nehéz bevallani, és lehet, hogy meg fognak érte kövezni, de én azt kívánom, hogy bárcsak visszakaphatnánk a régi életünknek egy részét. Akármennyire is örülünk a két gyerekünknek, és akármennyire szeretjük őket, úgy érezzük, hogy az életünk az a része teljesen meghalt – magyarázta őszintén Virág a műsorban. Ő és párja, Valentényi László úgy érzik, Beni fiuknak talán túlságosan hamar jött a testvér, amire talán ők maguk sem voltak teljesen felkészülve. „Már beszéltem korábban a szülés utáni depresszióról, csak nekem ez nem múlt el olyan hamar, ahogy ezt állítottam. Kicsit beleragadtam ebbe az állapotba. De szerencsére már kijöttem belőle, és ebben sokat segített a kisfiam – mondta a lemezlovas.

Virág jól sejtette, hogy vallomása nagy hullámokat fog kelteni. Elég a róla szóló cikkek alatti kommentekbe beleolvasni, és látni, mennyire megosztja az embereket a téma. De nem csak a nyilvánosság akadt fenn a szavain, a műsorban egyik vetélytársa, Curtis is magyarázatot várt Virágtól és Lacitól. „Muszáj erről beszélnünk. Tök úgy jött le, mintha a gyerekek másodlagosak lennének nektek, és ezt szeretném tisztában tenni, mert biztos nem így van – mondta a rapper a párosnak. Virág hangsúlyozta, semmi pénzért nem tudnának gyerekek nélkül élni, és elnézést kért a kissé sarkos megfogalmazásért. „A világért sem szeretnénk, ha azt gondolnák, mi nem szeretjük a gyerekeket, vagy hogy csak az fontos nekünk, hogy mindig kettesben legyünk. Azért voltam nyers, vagy talán túl őszinte a nehézségekkel kapcsolatban, hogy a leendő anyukák ezekkel tisztában legyenek. Ne rózsaszín felhőt várjanak, mert a valóság nem ilyen. De ettől még szép dolog az anyaság, csak fel kell készülni rá, hogy lesznek nehézségei – tisztázta a dolgot Virág.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!