Napi friss

A The Voice 14 éves versenyzőjétől mindenkinek leesett az álla – „Szerettem volna bizonyítani, hogy nem csak vőfélynek vagyok jó”

Pásztor-Vancsó Viktornak ugyan egy coach sem fordult meg, de Curtis-szel egyből barátok lettek.

Üde színfoltként tűnt fel a legutóbbi The Voice-ban a retro slágerekért rajongó Pásztor-Vancsó Viktor. A fiatal tehetség mindössze tizennégy éves, de bátran állt ki a tehetségkutató színpadára. Bár Koós János ikonikus dalát végig dúdolta vele a zsűri, gombnyomást mégsem kapott senkitől. Miután megfordultak a coach-ok, akkor esett csak le igazán az álluk, hiszen egészen máshogy képzelték el a szék másik oldaláról az énekest. „Megtréfáltál minket, mert azt hittük, hogy egy színésznő az – mondta kikerekedett szemekkel Miklósa Erika, majd megkérdezte, hogy mi volt a célja a műsorral. „Szerettem volna bizonyítani a környezetemnek és az embereknek, hogy nem csak vőfélynek vagyok jó – ezen a ponton mindenki megdöbbent, de Viktor gyorsan elmagyarázta, hogy miért mondta ezt. –  Nem vagyok vőfély, csak ezt mondták, hogy annak jó lennék – tette hozzá nevetve, majd elárulta, hogy az osztálytársainak szeretett volna bizonyítani a továbbjutással, reménykedve abban, hogy ezek után nem fogják bántani az iskolában. Curtis ezt hallgatva felpattant a helyéről, átkarolta a fiatal előadót, és kamerákon keresztül üzent a rosszakaróinak. – Aki a Viktorral szórakozik, gyerekek, ahhoz én fogok ellátogatni, jó? A Viktor az az én barátom, és nem csúfolódunk. Menő, hogy versenyekre jár, és drukkolni kell neki, nem pedig kinevetni – védte meg a rapper, ami láthatóan jól esett Viktornak.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!