Napi friss

Mészáros Árpád Zsolt kifakadt – Alig játszik az Operettszínházban!

Nemrég felröppentek a hírek, hogy a rangos teátrumban nincs minden rendben.

„20 év után elértem, hogy az Operettszínházban novemberben egyszer láthattok színpadon. Megtisztelő… köszönöm, köszönöm, köszönöm – írta ironikus hangvételű bejegyzésében a színművész Facebook-oldalán.

MÁZS kifakadása nem váratlan, hiszen egy hete megjelent, hogy a teátrumban nem az elképzelések szerint mennek a dolgok. A Blikk cikkében részletesen bemutatta, hogy a tavalyi évben mindössze 378 előadásra került sor három helyszínen, de ebben a gálák, zenés estek is benne vannak. Kiss-B. Attila igazgató a 300 ezres nézőszámot célozta be, ám ez is megállt 233 ezernél. A cikk megjegyezte, nehéz tartani úgy a vágyott számokat, hogy hétfőn, kedden és szerdán nincsenek előadások. A lapnak Somogyi Szilárd rendező is nyilatkozott, akit tavaly év végén menesztettek az Operettszínházból, ő rámutatott, hogy a népszerű szubrett, Oszvald Marika öt éve nem kapott nagy szerepet a színházban, pedig „el kéne látni jutalomjátékokkal”. A rendező azt is problémának látja, hogy az előadások hármas szereposztásban valósulnak meg, és hogy kétszer olyan hosszúak a próbafolyamatok, mint kellene. Példaként hozta a Nine című előadást, amit címéhez hasonlóan mindössze kilenc alkalommal adtak elő, egy szereplőre pedig így csak három előadás jutott.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!