Napi friss

Japán turisták rohamozták meg Sári Évit: „Azt hitték, valami óriási sztár vagyok”

Az énekes-színésznő épp klipet forgatott.

Nagy dobásra szánta el magát Erős Attila és Spiegelhalter László, azaz Spigiboy. A páros ugyanis újra feldolgozta az R-GO nagy sikerű klasszikusát, a Rég várok valamire című dalt, amivel 2004-ben már letarolták a hazai zeneporondot, az új verzióhoz pedig Sári Évit kérték fel közreműködőnek. „Sári Évivel dolgoztunk már együtt, és tudtam, hogy telitalálat lesz erre a dalra, és ebben Attila is egyetértett. Évi nemcsak a retró szcénában ismert, de sikeres színésznő, előadó, és nagyon csinos hölgy is mindemellett. Mindig szeretünk valami új dolgot belerakni a klipjeinkbe, és Évit láttam már fellépni úgy, hogy a gólyalábas emberek ott voltak körülötte tükörruhában. Meg is kerestük őket, és örömmel vállalták, aminek nagyon örültünk, mert nagyon illik a kliphez. Amikor a Bazilika előtt forgattunk a tüköremberekkel, rengeteg külföldi jött oda, hogy ez a zene megjelent-e már, és mi is lesz ez” – mesélte Spigiboy.

A Bazilika előtt forgatták a klipet (Fotó: Archív)

Sári Évi számára is emlékezetes volt a közös munka és a klipforgatás, mint mondta, soha ennyi közös szelfit nem kértek még tőle japán turisták. „A tüköremberek hatalmas sikert arattak a forgatáson, sorra jöttek a japán turisták, akik fotót szerettek volna, azt hitték, valami óriási sztár vagyok. Nem győzték zenemeghatározóval megtalálni a dalt, és amikor nem jártak sikerrel, sorra kérdezgették, melyik ez a szám, mert nagyon fülbemászó. Épp ezt szerettük volna elérni a fiúkkal, és úgy tűnik, sikerült is. Nagyon jó volt a közös munka, és a dal hangzásvilágával kapcsolatban is sikerült kompromisszumra jutnunk. Ők amolyan Erős és Spigiboy-os hangzást gondoltak el, én pedig egy modernebb verziót, de úgy érzem, sikerült végül megtalálnunk a tökéletes középutat” – tette hozzá Sári Évi.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!