Napi friss

Csepregi Éva – Látomásai miatt felhagyott a vezetéssel

Könnyen tragédiába torkolhatott volna, ami az énekesnővel történt.

Az álom és ébrenlét közötti állapot igen izgalmas tud lenni, hiszen ilyenkor olyan képeket látunk magunk előtt, amiket a valóságban nem. A baj akkor van, amikor ezek akkor jelentkeznek, amikor nagyon nem kellene, mint például vezetés közben, ahogy történt Csepregi Évával. Az énekesnő a kilencvenes években éjszakánként több diszkóban is fellépett, a különböző helyszínek között pedig ő maga vezetett, csakhogy nem számolt a fáradtsággal. „Elérkeztem arra a szintre, hogy gyakorlatilag látomásaim voltak – idézte fel nemrég a Ridikül című műsorban. – Volt olyan, mintha egy fehér űrhajó ment volna előttem, tíz centire az autótól. Aztán volt olyan, hogy rózsaszín vízilovakat láttam az út mentén. Akkor elhatároztam, hogy nem fogok vezetni, ha ez ezzel jár. Azt hiszem, tényleg a Jóisten volt velem, hogy túléltem ezeket a helyzeteket” – tette hozzá Éva. A műsorban szereplő szakértő rámutatott, az utólagos rekonstrukciók alapján a hajnal háromkor történő közúti balesetek 7-8 százaléka a volán mögötti elalvásnak tudható be.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!