Napi friss

Köllő Babett: „Évekig tartott, hogy ezekről a tragédiákról beszélni tudjak”

Egy versenyző története tépte fel a színésznő lelki sebeit.

A hétvégén véget értek a Sztárban Sztár leszek! válogató adásai, amelyek ezúttal is bővelkedtek parádés éneklésekben és megható pillanatokban. Balogh Kitti produkciója azonban nem pusztán ezért marad emlékezetes. A 25 éves lány ugyanis a fellépése előtt elmesélte, emberpróbáló időszakon van túl: hiszen nem sokkal az után, hogy párja váratlanul elhagyta őt, közös babájukat is elvesztette. Az éneklésre pedig jelenleg egyfajta gyógyírként tekint, ami segít a trauma feldolgozásában.

A szívbemarkoló történet mindenkit megindított a zsűriasztalnál is, de Köllő Babettet talán mindenkinél jobban, merthogy ő is átélt hasonlót korábban, igy pontosan tudja, milyen pokolian nehéz időszakon megy keresztül egy nő ilyenkor. Mint korábban az Összezárva című műsorban elmondta, évekig tartott, mire valamelyest megbékélt a veszteséggel. „Milla lányom is ikerterhességnek indult, neki is lett volna egy testvére. A második ultrahang környékén derült ki számunkra, hogy sokkal kisebb a másik magzat, és felkészített az orvos, hogy ez a gyermek nem fog kifejlődni, életképtelen lesz. Szerencsére akkor nem vetéltem el, nem sokkal a diagnózis előtt felszívódott a magzat, és a csodás lányom minden nehézségért kárpótolt. De évekig tartott, hogy ezekről a tragédiákról beszélni tudjak.”

Érthető módon a produkció értékelése sem ment neki könnyek nélkül. „Nehéz ilyenkor megszólalni. Kilenc hónapja történt ez veled, velem sokkal régebben. Sose fog elmúlni, ez talán a rossz hír, viszont enyhülni fognak ezek a dolgok. Eljön majd az a pillanat, amikor nem minden nap fog eszedbe jutni, és az már sokkal jobb lesz” – mondta sorstársának Babett. A tehetséges fiatal lány végül Tóth Gabi csapatába került, mivel Babett meg volt arról győződve, hogy nem tenne jót neki, ha időről időre felidéződne benne a tragédia.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!