Napi friss

Táncpartnere elárulta, hogy milyen tanítvány Hunyadi Donatella: „Ha rajta múlna, szerintem egész nap gyakorolnánk”

Vajon sikerül-e a fiatal lánynak kitörnie az édesanyja árnyékából?

Hunyadi Donatella úgy döntött, hogy kilép édesanyja, Kiszel Tünde árnyékából, és belevág a médiafigyelemmel járó kalandokba – teszi mindezt először a Dancing with the Stars-ban. Noha több felkérést is kapott az évek folyamán, a fiatal tehetség nem szerette volna, hogy a „celebséggel” azonosítsák. „Nem szerettem volna bekerülni ebbe a celebvilágba. Ezt egyáltalán nem a pejoratív értelemben mondom, mert édesanyám és nagyon sok olyan ember, akit tisztelek és szeretek, állandó szereplői a médiának” – árulta el a story.hu-nak.

Donatella hosszas gondolkodás után úgy döntött, hogy a TV2 táncos műsorával igazán tudna azonosulni. „Amikor jött a felkérés, csak egy kis időt kértem, hogy átgondoljam, nem mondtam kapásból nemet. Igazából belegondoltam, hogy ennek a műsornak van nívója, és hogy kapok egy profi táncpartnert, hiszen Dini fantasztikus, nála jobb tanárt el sem tudtam volna képzelni – tekintett partnerére, Bődi Dinire, aki láthatóan zavarba jött a bóktól. Fiatal kora ellenére tudatosan tervezi a jövőjét, aminek egy része, hogy kilépjen édesanyja árnyékából. – Ezt tudatosan építem már évek óta, hiszen nem sokan tudják, hogy én a Zeneakadémián végeztem, és egy klasszikus énekművészi diplomát szereztem. Remélem, ez a táncműsor majd segít abban, hogy egy új oldalamat ismerjék meg az emberek.”

A modellként is foglalkoztatott lány és partnere bízik abban, hogy a nézők a tánctudásukat fogják értékelni és nem azt, hogy ki mennyire népszerű a médiában. Dini elárulta, hogy miért érzi szerencsésnek magát, amiért ilyen partnerrel dolgozhat együtt. „Volt már közös gyakorlásunk, és rögtön kiderült, hogy eszméletlen jó a zenei érzéke, köszönhetően a zenei előképzettségének. Tökéletesen érzi a ritmust, ami számomra egy nagy könnyebbség. Egyből látja, hogy hol hibázott, nagyon nagy az önkritikája, szigorúbb magával, mint én lennék. Ha rajta múlna, szerintem egész nap gyakorolnánk, egy szava nincs a próbák alatt. Nagyon hálás vagyok érte.” Érezhetően jól működik közöttük a kémia. Olyannyira egymásra találtak, hogy Dini a leleplezést követően felhívta Donatellát, és órákig csak beszélgettek.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!