Napi friss

Veréb Tamás kifakadt – Úgy érzi, hiába dolgozik, a tévét és a rádiót is kiosztotta

Elege van, hogy olyanoknak van tele a naptára, akikben se tehetség, se alázat, se rátermettség.

Hosszú bejegyzést tett közzé Instagram-oldalán Veréb Tomi, amiben arról ír, elege van abból, hogy míg ő keményen dolgozik, súlyos áldozatokat hoz színpadi karriere érdekében, mégsem jut előrébb, sőt háttérbe szorítva érzi magát, miközben olyanok kapnak lehetőséget, akik véleménye szerint nem tehetségesek, és még csak nem is alázatosak. A fiatal színész-énekes bejegyzését teljes egészében idézzük: „Elegem van! Azért sem hagyom magam eltaposni! Ez most hosszú lesz, és nem fogom visszafogni magam, szóval elnézést a nyelvezetért. Elegem van, hogy mindig magamban keresem a hibát, hiába mióta az eszemet tudom, k*rva keményen dolgozom azért, hogy helyem legyen a színpadon. Mindenem erre tettem fel, és túl sok mindent áldoztam már fel ahhoz, hogy szó nélkül átengedjem ezt a helyet azoknak, akik nem érdemlik meg. Mégis napról napra azt látom, hogy azoknak van tele a naptár (tisztelet a kivételnek) akik mindezt tehetség, rátermettség és alázat nélkül teszik. K*rvára elegem van abból, hogy látom, sorra tűnnek el a valódi tehetségek, a valódi tartalmak, a MINŐSÉG! Gyerekek, hát kik ülnek zsűriszékekben és kik vannak minden műsorban? Itt is tisztelet a kivételnek. Tényleg ilyen világot szeretnétek? Mindig azzal védekeznek a szakmában, hogy: ’Hát erre van igény.’ Hát persze! Köpjön fel, és álljon alá az a ’szakember’, aki hagyta és hagyja így lesüllyeszteni a színvonalat! Ha már szakma, egyszerűen meguntam, hogy mindig várok valakire. Miközben a rádió nem játszik semmit. Ugyanazok a dalok mennek körbe-körbe. Nekem egy 7 éves dalom játsszák le néha, az újat mosolyogva meghallgatják, majd elteszik a fiókba. A legőszintébben mondom, hogy még csak irigy sem vagyok mások sikerére! Drukkolok mindenkinek, sokszor még annak is, akit én magam nem szeretek igazán. Ez egy szubjektív szakma. Higgyétek el, én sajnálom a legjobban, de egyszerűen ki kell adnom magamból, és nekem fontos, hogy tudjátok, mi zajlik bennem mindennap. Mindenki küzd az életben maradásért, a maradék ’reflektorfényért’, tudom. De ha nem beszélünk róla, ha nincs összefogás, semmi sem fog változni. Én hiszem, hogy van még az a közönség, akinek érdemes minőséget csinálni. Azt is tudom, hogy amíg egyetlen ember is kíváncsi lesz a koncertemre, én ott leszek. Tudom, lesz, aki majd azt mondja, hisztizem. Jönnek majd a verebes kommentek, de lesz*rom! Ők vegyék úgy, nem szóltam. De borzasztóan szomorú vagyok, hogy merre tart a világ. Na megvolt a dráma, jöhetnek a lájkok” – zárta bejegyzését, amihez egy beszédes fényképet töltött fel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sparrow (@verebtomi.sparrow) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!