Napi friss

Simon Kornél a felesége miatt vállalta el a Dancing with the Starst

Gryllus Dorka nagyon jól táncol, férje pedig úgy döntött, ő is megtanul, hogy idővel magabiztosan rázza a parketten a neje mellett.

Kedden végre lehullt a lepel, és kiderült, hogy kik lesznek a Dancing with the Stars negyedik évadának szereplői. Úgy tűnik, hogy az idei évben nem lesz hiány a fordulatokban, ez már a színes szereplőválogatásnál is megmutatkozik. Eszenyi Enikő, Krausz Gábor, Simon Kornél – mindenki ámultan figyelte, amikor kiléptek a színfalak mögül. „Az az igazság, hogy az életemben úgy alakult, hogy ez az ősz egy kicsit lazább, és remélem, nem árulok el nagy titkot, hogy nem először hívtak a Dancing with the Starsba, de eddig soha nem tudtam elvállalni. Most úgy voltam vele, hogy nagyon jó, csináljuk. Mindig megvolt bennem, hogy ki szeretném próbálni, pont azért mert nem vagyok benne biztos, hogy megy. Úgy legalábbis nem, mint Zsuzsinak” – magyarázta nevetve Simon Kornél, miközben táncpartnerére, Szőke Zsuzsannára pillantott, aki rögtön a színész védelmére kelt, és csak annyit mondott, hogy ő pedig akkor lenne nagy bajban, ha hirtelen egy színházi előadásban találná magát. „Nem mondanám, hogy nem tud táncolni, szerintem ez nem igaz. Tök jó testtudata és mozgáskoordinációja van, de van hova fejlődnünk, ezért vagyunk itt” – vette át a szót gyönyörű táncos.

A színész mindig talál magának valami elfoglaltságot, de a műsorban való szereplést most az első helyre tette a fontossági listán. Olyannyira komolyan veszi feladatát, akárcsak egy filmes szerepet. „Nagyon szorgalmas vagyok, már két darab táncpróbánk volt. Nagyon furcsa élmény, kicsit a hegymászáshoz tudnám hasonlítani, ott sem tudsz másra figyelni, csak a következő fogásra. Na ez a műfaj is pontosan ilyen, kitörlődik a tudatod. Utána viszont alig bírok beülni a kocsiba” – tette hozzá nevetve.

A színész lelkes gyakorlása mögött első sorban az áll, hogy tánctudásával lenyűgözze feleségét, Gryllus Dorkát. „Dorka nagyon örül ennek az egésznek, na meg persze ismeri a képességeimet táncügyileg. Az igazság az, hogy én mindig szerettem volna elvinni a feleségemet valahova táncolni, mert ő elképesztően jól táncol, és érzem, hogy benne van a mozgás, de én… Hát kevésbé vagyok magabiztos, maradjunk ennyiben. Ezért ha jó sokáig eljutunk, és ez a tánckurzus véget ér, akkor legelső dolgom lesz, hogy elviszem táncolni.” Kornél a leleplezésig még gyermekeiknek, Somának és Áronnak sem árulta el, hogy mire készül, fiai a nézőkkel együtt tudták meg a nagy hírt, miszerint édesapjuk hamarosan a táncparkett ördöge lesz.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!