Napi friss

Katus Attila – 83 éves apukájának tart edzéseket

Az aerobik-világbajnoknak köszönhetően sokat javult édesapja állapota.

Katus Attila és édesapja között különleges kapcsolat van. A hatszoros aerobik-világbajnok ezért mindent megtesz, hogy apukáját boldognak láthassa. A közös élmények mellett azonban ügyel az egészségére is, ezért elkezdtek közösen sportolni. „Édesapám felett is megy el az idő, és próbálok jobban figyelni rá és az egészségére. Elkezdtem vele edzeni és foglalkozni. Kézbe vettem, és hagyja magát. A szülőknek ezt javaslom, ha a gyerekük szeretne segíteni, akkor fogadják el, mert nagyon szívesen adjuk ezt a szeretet és törődést, mert megérdemlik – mesélte a Reggeliben Attila. Egy nap sem maradhat ki mozgás nélkül, élő műsorban üzent édesapjának: – Apu, készülj, mert megyünk edzeni!” – intett a kamerákon keresztül, de elmondása szerint nincs szükség noszogatásra. A sztáredző olyan edzésformát állított össze, ami egy idősebb ember számára is élvezetes, ilyen például az úszás vagy a gyaloglás. A változás már most érezhető, hiszen édesapja ízületei kevésbé fájnak, és a közérzete is sokkal jobb lett. A sztáredző sportszeretete olyannyira megfertőzte a családot, hogy még az idei atlétika világbajnokságra is közösen látogattak el, amiről az Instagram-oldalán is posztolt.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!