Napi friss

Opitz Barbi – Senkinek sem árulta el, milyen betegségtől szenved

Csak utólag avatta be a környezetét.

Opitz Barbi számos tehetségkutatóban bizonyította már tudását, elmondása szerint kifejezetten szereti a versenyhelyzeteket. Az énekesnő 2020-ban a Sztárban Sztárban is szerepelt, azonban ez a feladat még számára is nehéznek bizonyult. „A Sztárban Sztár egy nagyon nagy emlék számomra. Ott azt sajnáltam, hogy végig hangszalaggyulladásom volt, úgyhogy nem tudtam olyan maximálisan teljesíteni, viszont így is csupa pozitív kritikákat kaptam” – magyarázta a Palikék Világa by Manna legutóbbi adásában.

A fiatal énekesnő sorra vette az akadályokat a műsorban, azonban azt, hogy milyen súlyos betegsége van, nem árulta el senkinek. „Amikor Jacksont alakítottam, előtte én beszélni is alig tudtam. Volt ilyen szteroidos inhaláló cuccom, és az segített volna helyrehozni. Hát nem kiömlött a kocsiba? Nem tudtam helyrehozni a hangomat, de amikor színpadon voltam, akkor az adrenalinsokk, az akaraterő hozta vissza valamilyen szinten a hangomat, hogy tudjak énekelni” – tette hozzá Barbi, aki még a saját teljesítménye előtt is döbbenten állt, hiszen pár perccel a színpadra lépés előtt egy hang sem jött ki a torkán.

Az énekesnő nem szerette volna, hogy emiatt tartsák bent a mezőnyben, ezért csak később derült ki, hogy milyen állapotban volt. „Sokan nem tudták, meg nyilván nem is akartam ezzel szerepelni, hogy most nekem milyen problémáim voltak, de ahhoz képest eljutottam körülbelül a műsor felééig, pont a hatodik adásban estem ki Horváth Tamásnál.” Később kiderült, hangszálgyulladását az okozta, hogy egy hétvégi koncert után nem pihent eleget, és így vágott bele a show-műsor felkészülésébe.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!