Napi friss

Széphalmi Juliska: „Végül kisebb iskolát választottunk”

A táncművész kisfia, Lacika szeptemberben kezdi az első osztályt.

Széphalmi Juliska kisfia alig várja, hogy végre elkezdődjön a tanév. Érhető, hiszen a kisfiú most kezdi az első osztályt. A dinós iskolatáskát, a tolltartót és a szükséges tanszereket már hetekkel ezelőtt beszerezték, így minden készen áll a nyugodt iskolakezdéshez. „Lacika a közösségekben általában hangadó embernek számít, ezért a kiközösítéssel sem lesz baj. Remélem – kezdte a Mokkában Juliska, miután Istenes László műsorvezető felvilágosította, ezzel is számolni kell egy iskolai közegben. Juliska azonban nyugodt, úgy érzi, körültekintően választott iskolát. – Amikor az embernek a gyereke megszületik, még mindenféle terv van a fejében, nekem is volt. Lacika öt hónapos korára már azt is eltereztem, melyik iskolába fog majd járni. Aztán telt az idő, és mivel nagyon mondták, hogy az a legfontosabb, milyen a tanító néni, mi is ebben az irányban haladtunk. Végül kisebb iskolát választottunk, kisebb osztálylétszámmal, nem is egy modern, felújított iskoláról van szó, hanem ahol még érezni a szeretetteljes közeget. A tanító néniken pedig látszik, hogy tele vannak szeretettel” – mesélte.

Ám elárulta, egy problémájuk azonban van, évek óta nem találnak a kisfiának megfelelő sportot. Amíg a táncművész már háromévesen letette a voksát a balett mellett, Lacikának sem az úszás, sem a foci, sem a torna nem tetszett. „Egy-két dologgal el vagyunk késve. Nagyon szeretném, ha lenne végre egy olyan sport, amit nagyon szeret, szeretném, ha birkózni járna.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!