Napi friss

1 nap után rúgták ki Pálffy Istvánt a Hír TV-ből – Havas Henrik szerint nem ezt érdemelte

„Ennyi idő alatt megbukni, az bravúr.”

A hazai médiatörténet legnagyobb visszatérése lehetett volna Pálffy Istváné, aki több év után debütált a Hír TV Aktuális című műsorában. Első, hétfői munkanapján többek között Márki-Zay Péterrel készített interjút, ahol ezt mondta: „Bizonyos türelemmel kétségkívül kell lenni egy olyan betegség felé, mint a pedofiloké.” Pálffy mondata óriási médiavisszhangot keltett, a Hír TV pedig nem gondolkodott sokat, és azonnal elbocsátotta a Tények egykori híradósát. A csatorna az eset után az alábbi nyilatkozatot tette: „A Hír TV-n 2023. augusztus 21-én sugárzott Napi aktuális című műsorban Pálffy István műsorvezető élő adásban olyan állítást és véleményt fogalmazott meg, amely teljesen összeegyeztethetetlen csatornánk elveivel és hitvallásával. A Hír TV elhatárolódik minden olyan kijelentéstől, amely a pedofíliát támogatja, felmenti vagy népszerűsíti. A csatorna vezetősége ezúton is elnézést kér mindenkitől, akit ez a kijelentés megsértett vagy érzékenyen érinthetett. A Hír TV a mai napon azonnali hatállyal szerződést bontott Pálffy Istvánnal.” Az ügyben Havas Henrik is megszólalt, aki korábban együtt dolgozott Pálffyval. Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írja: „Nem esett jól, hogy Pálffy Pistát – egykori kollégámat – egy nap után kirúgták a Hír TV-ből  (…), mert ennyi idő alatt megbukni, az azért bravúr – olvasható a posztban. – Elnézést, de a Pálffy Pistát tényleg szeretem, nem ezt érdemelte!” – tette hozzá.

Kiemelt kép: TV2, Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!