Napi friss

Köllő Babett: „A nyár fele már eltelt, de még csak lopott órákra sikerült a lányommal találkozni”

Milla és édesanyja negyedik éve ragaszkodik egy minden tekintetben hasznos nyári programhoz.

Kutyát sétáltat, lovagol, de mellette pávákról, libákról, szürke marhákról, sőt újszülött cicákról is gondoskodik Köllő Babett tizenhárom éves lánya. „Aki szereti az állatokat, ­annak ez itt a paradicsom” – ­meséli Babett, és boldogan megmutatják, mi az a program, ami bár munka és tanulás is egyszerre, Milla nyaraiból nem hiányozhat. Babett örül, mert felelősségre tanítja a gyermekét, a kis tini pedig jól érzi magát az állatok között. ­Ehhez persze hozzátartozik, hogy a menhely két- és négylábú lakóinak tisztán tartja a helyét, vagy épp megeteti, szeretgeti, sétáltatja őket. Ebben a táborban az idejáró kicsik és nagyok azonban észre sem veszik, hogy miközben óriási lelkesedéssel dolgoznak, valójában mindent megtanulnak, ami a felelős állattartáshoz szükséges. „Itt mindig új barátokra lelek” – mondja Milla, akit a TordasZoo Állatmentő Farmon látogattunk meg.

Időt kért a lányától

Az is gyorsan kiderül, örökbe is lehet fogadni az állatokat, jelen pillanatban is 170 kutyus várja a gazdiját. Ez a TV2 sztárja és lánya között is évek óta téma. Most úgy áll a dolog, inkább Babett kér még egy ez kis időt. „Amióta tavaly elveszítettük a tizenhat éves shar pei kutyusunkat, azóta még nem jött újra az érzés, hogy befogadjunk helyette egy másikat. Omar, az ötvenkilós óriás schnauzer és Masni, a pomerániai törpespicc azonban rendületlenül élvezi a szeretetünket. Róluk kettejükről is óriási felelősség gondoskodni. Ezt tanítom a lányomnak is. Emlékszem, főleg kisebb korban nehezen sikerült mindezt Millával megértetnem. Ma már pontosan tudja, ami annak is köszönhető, hogy itt, a táborban a gyerekek kapnak egy-egy állatot, akiről a tábor végéig gondoskodnak. Milla és a barátnője most egy igazi rosszcsont kutyát tanítgatnak kisebb-nagyobb sikerrel. De az számomra már kiderült, Milla abszolút alkalmas gazdinak. Szerintem azonban ebben a táborban nemcsak azok a gyerekek érzik jól magukat, akik örökbe szeretnének fogadni, hanem azok is, akiknek erre nincs lehetőségük, de szeretik az állatokat, és élvezik, hogy megtanulnak gondoskodni róluk. Szülőként pedig én is megbizonyosodhatom róla, hogy ez nem csupán fellángolás, mert aki a tábor végén is úgy érzi, készen áll a feladatra, vagy ahogy Milla, évről évre visszavágyik ide, annak biztos, hogy való kutyus vagy cica otthonra. Milla már most azt várja, hogy két év múlva annyi idős legyen, hogy táborozóból táboroztatóvá váljon, és ő is tanítsa a gyerekeket, addigra talán valóban örökbe is fogad egy állatot” – elmélkedik Babett.

„Wellnessezni megyünk”

Babettnek óriási segítség, hogy amíg dolgozik, jó helyen tudhatja a gyerekét. „Milla már elég önálló. Júniusban is folyton valamelyik barátnőjénél aludt, ezeket a kiruccanásokat nagyon élvezi. De nekem sincs ellenvetésem, amikor nálunk bandáznak a lányokkal. A július azonban nálunk tanulással és munkával telt. Az állatmenhely előtt is három hétig egy olyan angol tábort választottunk neki, ahol más nemzetiségű gyerekekkel együtt tanult. És közben én is dolgoztam. Idén úgy adódott, hogy a nyár nagy részében Sztárban Sztárt forgatok, ezért a nyár fele már eltelt, de még csak lopott órákra sikerült a lányommal találkozni, és a családi nyaralást is csak augusztusra tervezzük. Elég későn kaptunk észbe, még most keresek szállást apukám 70. születésnapjára is. Kicsit nagyobb volumenű külföldi utazást szerettem volna ajándékozni, de tiszteletben tartom, hogy ő a párjával belföldön szeret kalandozni. Így wellnessezni megyünk. Milla azonban bármilyen programhoz örömmel csatlakozik, minden buliban benne van.”

Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!