Napi friss

Borbás Marcsi – Hátborzongató videót osztott meg

A hétvégi ítéletidő az Őrségben is óriási pusztítást végzett.

A heves, nagy mennyiségű esőzések miatt kilépett a medréből a Rába, az Őrségben élő Borbás Marcsi pedig személyesen élte át Csákánydoroszlónál, ahogy a megáradt folyó utakat, kukoricaföldeket mosott el. „Ez az Őrségbe vezető út, itt lehet Őriszentpéterre és Szalafőre menni, vagyis már nem lehet – jelentette a közösségi oldalán megosztott videójában Marcsi, akinek akkor már bokáig ért a víz. Mögötte jól láthatóan elárasztotta az autóutat a Rába. A tévés ekkor a hídtól 4-500 méterre állt. – Gyalog át lehet menni, mert nincs nagy, mély sodrás, de ha bokán felül ér, nem megyek tovább, mert az veszélyes, hiszen erős a sodrás – magyarázta. Mint mondta, tavaly a nagy aszályban minden kiszáradt, ehhez képest idén áll a vízben a kukorica. Normál esetben a Rába is épp annyira széles, hogy épp hogy csak jól lehet rajta kenuzni, míg most úgy kiöntött, hogy utakat tett teljesen járhatatlanná. – Nem is tudom, hogy lehet-e Nádasdra máshonnan bemenni – tűnődött Marcsi. – Reméljük, anyagi kára sem lesz senki fiának itt a környéken” – így a tévés, aki azt is reméli, a nagy áradásban nem sérült meg senki.

Kiemelt képek: Olajos Piroska/fotocentral.hu; Facebook/Borbás Marcsi

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!