Napi friss

Ryan Gosling – Együtt barbie-zik a lányaival

A színész nem tagadja, nem mindig sikerül követnie a babázás történetét, és olyankor fejmosást kap csemetéitől.

Kétségtelenül unikális választás volt Ken szerepére a 42 éves Ryan Gosling, és a családjában is nagy hullámokat vetett a rendhagyó forgatás, ami elsősorban persze a két kislányát hozta lázba. Igaz, a mindjárt kilencéves Esmeralda és hétéves húga, Amada eleinte nem értették, ugyan mi a csudáért akarja eljátszani az apukájuk Ken babát… „Barbie-val ellentétben a fiúbabának nem veszik valami nagy hasznát, úgyhogy kicsit össze voltak zavarodva, miért ő leszek a filmben. De így is nagyon izgatottak voltak. Otthon sokat barbie-ztunk, segítettek felkészülni a szerepre, aztán a forgatáson is gyakran ott voltak, amit persze nagyon élveztek – mesélte Gosling, aki a nála hét évvel idősebb Eva Mendesszel neveli két csemetéjét. Azt is elárulta, hogy nem igazán tudott semmit a legendás babáról, amíg a kislányai „be nem mutatták” Barbie-nak. Náluk ugyanis gyerekkorában nem volt otthon ilyen baba, a nővére, Mandi sem játszott vele. – Amúgy a gyerekeim Barbie-jait nem is így hívják, mert mindenféle neveket adnak nekik. Elképesztően bonyolult történeteket találnak ki hozzájuk, miközben babáznak, hogy ki kivel milyen kapcsolatban van, mi a hátterük és mi minden történt velük. Amikor együtt játszunk, nem is mindig sikerül követnem a sztorit, de ha elrontom, akkor a lányok rám kiabálnak” – avatott be Gosling az otthoni mindennapok részleteibe.

Kiemelt képek: Getty Images, Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!