Napi friss

Gáspár Bea új frizurájáért követői is odáig vannak

Sorra kapja az elismerő megjegyzéseket.

Gáspár Győző okkal büszke a feleségére, aki az utóbbi időben látványos változáson ment keresztül. Bea asszony pár hete döntött úgy, hogy megszabadul a feleslegtől, így életmódot váltott. „Szeretném visszanyerni a két évvel ezelőtti formámat, és újra egészségesnek, fittnek érezni magam. Bár a tavalyelőtti műtétem után leadtam húsz kilót – ezzel pedig a pajzsmirigy- és a cukorproblémáim is rendeződtek –, ennek a súlynak a fele mostanra visszakúszott rám” – írta Bea a közösségi oldalán. Noha csak nemrég határozta el magát, az eredmény máris magáért beszél, szépen olvadnak le róla a kilók, amit a követői is észrevettek. Mint ahogy azt is, hogy frizurát váltott. Bea frufrut vágatott magának, amire sorra kapja az elismerő kommenteket, mint például: „Nagyon jól áll ez a beszárított frufru, elegáns és nőies – Klassz az új frizurád, Bea, igazán divatos!”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

gasparbea (@gasparbea) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!