Napi friss

Tóth Andi betört a divatiparba – Egy pár zokniért hatezer forintot kér

Az énekesnő nemrég dobta piacra új ruhamárkáját.

Néhány hónapja bombaként robbant a hír, hogy Tóth Andi felhagy az énekléssel, mert úgy érzi, nem talál értő fülekre a művészete. Pedig kipróbálhatta magát ítészként a Sztárban Sztár című műsorban, illetve filmben és sorozatban is láthattuk őt. A napokban pedig debütált a Backoff, azaz a híresség saját fejlesztésű ruhamárkája. A várva várt bemutató előkészületei azonban  korántsem voltak zökkenőmentesek, hiszen az esemény előtt nem sokkal valaki kirámolta a vadi új ruhákkal megpakolt autót, Andi menedzsere rendőrségi feljelentést is tett az ügyben. A kellemetlenség ellenére a divatbemutató pompás körülmények között zajlott, több ismert ember is a meghívottak között volt, például Pap Dorci vagy Erdélyi Mónika is, aki vlog formájában meg is örökítette az eseményeket.

Kíváncsiak voltunk, hogy mennyibe kerülnek Tóth Andi saját márkás ruhái, és egészen meglepő dolgokat találtunk. Egy sima fehér vagy fekete póló Backoff felirattal 19900 forintba kerül, de ugyanennyit kell fizetni egy olyan felsőért is, amin az exénekesnő cigifüstös fotója is látható. Trikókat 14900 forintért kínálnak az oldalon, a Backoff feliratú melegítőnadrág már borsosabb áron, 24900 forintért kapható. Azok ússzák meg a legolcsóbban, akik zoknit vásárolnának a márkától, az ugyanis csupán 5900 forintba kerül. Ennél olcsóbban regisztrált klubtagként lehet shoppingolni, abban az esetben ugyanis mindenből lejön tíz százalék.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!