Napi friss

Torres Dani nem véletlen vonult háttérbe a Megasztár után – „Ki akartam lépni ebből a latin bika baromságból”

Az énekes nem bánja, hogy nem szegeződik rá akkora figyelem, mint a tehetségkutató idején.

Bizonyára sokan emlékeznek az érces hangú rosszfiúra, a Megasztár második szériájának felfedezettjére, aki pusztán egy barátja unszolására jelentkezett a versenyre. „Nem hallottam korábban a műsorról, egy haverom beszélt rá a jelentkezésre, nem igazán szerettem volna. Az első két fellépésemre nem is igazán emlékszem, annyira izgultam. Az ötvennél éreztem meg azt, hogy ez óriási dolog lesz. A top tizenkettő pedig már maga volt az őrület, forgatások, próbák reggeltől estig – emlékezett vissza az énekes a Reflektorfék című YouTube-műsorban. Akkoriban olyan szintű figyelem kísérte a tehetségkutató szereplőinek mindennapjait, ami Daninak már néha ijesztő volt. „Egyszer előfordult, hogy kimentem anyámtól, és ezzel egyidejűleg szaladtak le a lépcsőházban az emberek. Konkrétan leskelődtek az ajtónál, amíg otthon voltam.” Részben ezért is döntött úgy, hogy picit hátrébb lép, és elkezdi képezni magát. „Kicsit ki akartam lépni ebből a latin bika baromságból, amit rám aggattak – folytatta a zenész. – Nekiálltam tanulni, mind a zenekészítés mind a színészet fortélyait szerettem volna elsajátítani. Mindkét terület iszonyatosan fontos nekem. Eközben elkezdtem építgetni a saját stúdiómat, ami szintén egy lassú folyamat, és a világ összes pénzét el lehet költeni rá. Ezeknek immár húsz éve. Mondhatjuk azt, hogy elég szép ívet jártam be az életemben. Sok mindent sikerült megvalósítani abból, amit gyerekkoromban vagy fiatalkoromban elképzeltem – büszkélkedett.

Jég hátán is megélne

Kevesen gondolnák, de Dani végzettsége szerint utazásszervező és idegenvezető. Még a Megasztár előtt dolgozott is ebben a munkakörben. Elmondása szerint imád utazni, eddig több tucat országban járt már. Vallja, más kultúrák megismerése elfogadóbbá, nyitottabbá teszi az embert. Meglátása szerint a világ bármely pontján új életet tudna kezdeni.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!