Napi friss

Zimány Linda leendő párjáról: „Azt keresem, akit nem fog érdekelni, ha terhesen felszedek 15 kilót”

A modell úgy érzi, hogy félnek tőle az okos férfiak.

Britney Spears hasonmásaként robbant be a köztudatba, később modellkedett, majd jogi diplomát is szerzett, jelenleg pedig saját ruhamárkájával foglalkozik. Úgy tűnik, Zimány Linda a karrierét illetően révbe ért, azonban a nagybetűs szerelem még nem toppant be az életébe. A modell nem elégszik meg akárkivel, a külsőségek mellett egy szempontra különösen figyel az ismerkedésnél. „Én egy okos nőnek tartom magam, ezt harminchét évesen ki merem mondani, és nekem nagyon fontos, hogy a páromnak legyen agya, tudjon nekem agyilag többet adni, mint ami nekem eszembe jut. Azt keresem, akit nem fog érdekelni, ha terhesen felszedek tizenöt kilót, és úgy is fog szeretni, mert tudja, milyen vagyok. Aki az agyamba szeretett bele, és nem a testembe. Úgy érzem, azok a típusú pasik félnek tőlem, akik agyban pont össze tudnának kapcsolódni velem” – ecsetelte az Arccal a csúcsra című podcastműsor legutóbbi adásában.

Linda korábban elképzelni sem tudta volna magát anyaszerepben, ez mostanra teljesen megváltozott. „Örülök, hogy nem lettem huszonévesen anyuka, mert magamat nézve nem nekem való lett volna. Azzal a fejjel nem is tudom, milyen gyereket neveltem volna. Most úgy érzem, felkészültem rá, megérett az agyam arra, hogy ha idővel jön egy gyerek, akkor teljes hátszéllel mellette tudok lenni” – magyarázta a modell, aki jelenleg kiskutyáján gyakorolja a gondoskodást, hogy ha eljön az idő, akkor felkészült legyen.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!