Napi friss

Ernyey Béla – Utálta, gyűlölte, irigy volt rá a szakma

A többség nem nézte jó szemmel a színész karrierének alakulását.

Ernyey Béla fiatal színészként ment Ausztriába. „Először is, már az is tüske volt sokak szemében, hogy teljesen hivatalosan kerültem ki külföldre. Másodszor, hogy olyan előkelő pozíciót tölthettem ott be, amibe itthon magyar színész nem tud kerülni. A szakma Pesten titokban azt gondolta, hogy mint annyi más próbálkozó, egy rövid idő után én is visszakullogok majd oda, ahonnan korábban annyira elvágyódtam. A hatalom pedig azt, hogy Princ, a mi pozitív hősünk ne Nyugaton legyen sikeres, hanem itthon. Tombolja ki magát tíz hónap alatt, aztán jöjjön haza. Mint tudjuk, ez nem így történt. És ez egy furcsa ellenállást szült a kortársaimban, utálatot, gyűlölködést és főleg irigységet. A világtörténelemben szerintem szint egy tucat magyar színész sem, akinek sikerült külföldön valódi színházi és filmes karriert építene, ráadásul az akkori nehezített korszakban” – mondta el a Nők Lapjában a színész.

Kiemelt kép: Maklári-Tóth Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!