Napi friss

Liptai Claudia – Tripla születésnapot ünnepelt a hétvégén

A tévés-színésznő megható módon üzent szeretteinek.

A kor csak egy szám, Liptai Claudia pedig még mindig minimum tíz évet letagadhatna a korából, ha akarna. Nem akar, ráadásul mindig igyekezett saját és az őt szerető emberek előtt is őszinte lenni. Ezúttal is ez volt. Pedig saját bevallása szerint meglehetősen tartott július 15-étől, a naptól, amikor kerek évszámot ünnepel, hiszen ötvenéves lett. „Január eleje óta féltem ettől a naptól. A számtól, ami kimondva nem hangzott túl fényesen. 50. Bele is sajnáltam magam. Ha leguggolok egy percre, utána legalább tíz kell, hogy kiálljon a lábamból a zsibbadás. Ha elalszom a párnával az arcomon, akkor kell vagy két óra, hogy elmúljon a nyoma. Aztán egyszer csak, mintegy varázsütésre, minden megváltozott. Vagyis semmi, csak elkezdtem egyvalamire koncentrálni és váratlanul beömlött az ablakon ezer dolog. Én azt kívántam magamnak, hogy egészségben, a szeretett emberek jókívánságaival körbevéve és a ’kellek’ érzésemet kielégítve teljen ez a nap. Mindent megkaptam” – írta a közösségi oldalán.

Pedig az életében sokáig nem volt ünnep a születésnap. Sőt sajátját is csak a 30. és a 40. éve betöltésétől jegyzi. Előbbi azért vált számára emlékezetessé, mert a TV2-nél dolgozott, és sok kollégája mellett még édesanyja is vele tudott ünnepelni, ám egy ideje inkább a meghitt összejövetelek, semmint a nagy partik híve.  Egyik kedvence is egy ilyen alkalom volt. Marci fiával volt várandós, a Balatonnál tartották, gulyást főztek, és a szeretteivel volt.

Jó ideje azonban saját születésnapjánál jóval fontosabb a gyermekeié és a férjéjé. Élete  három legfontosabb embere közül ráadásul kettő, lánya, Panka és férje, Pataki Ádám is ugyanezen a hétvégén ünnepelnek. Panna  július 16-án lett 17 éves lett, ez alkalomból a műsorvezető  megható képsorozattal idézte fel, hogyan vált kicsi lányból, majdnem felnőtt nő a lányából. Pataki Ádámhoz pedig igazán szerelmes üzenetet intézett. „A Társam, a józan eszem, aki akkor is hisz bennem, amikor én éppen egyáltalán nem magamban, akiről most már köztudottan a legdrágább fémből mellszobor faragódott a barátnőim által, akinél nem ismerek jobb embert ezen a földön. Csillagom, légy boldog tényleg ezen a napon és mindig, mert örökké megérdemled!” –írta közösségi oldalán a műsorvezető.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!