„Anyaként csakis a legjobbat kívánom a gyerekeimnek. Emlékszem, még mielőtt több mint tíz éve Pestre költöztünk volna, kitaláltam, hogy Fanni legyen körmös, a testvére, Gábor – aki szintén siket – pedig masszőr. Úgy voltam vele, hogy ezzel a két hivatással talán könnyebben tudnak majd boldogulni az életben. Fanni viszont mást akart, és én ezt elfogadtam, mi több, támogattam. És bevallom, ma már nem is tudnám őt elképzelni egy asztal vagy pult mögött. És nem azért, mert az a kétkezi munka degradáló lenne. Dehogy! Csak látom, mennyi ambíció van benne, hogy mennyire életrevaló, kreatív, dolgos lány, aki többre hivatott. Ezt bizonyítja az is, hogy nem érte be az influenszermunkáival, ami egyébként nem egy sétagalopp, mint azt sokan hiszik. Szeretett volna egy saját vállalkozást, ami az ő nevéhez fűződik, ami az ő ’gyermeke’. És igen, valahol féltem őt. Hiszen ha kudarc éri, vagy ha hibázik, akkor azt utána megírják, napokig, hetekig csámcsognak rajta, ami nem kis terhet ró rá. De közben meg olyan ügyes! Hagyom, hadd kövesse az álmát” – meséli a büszke édesanya.
Fanninak lett egy saját márkája, táskákat tervez, amiket egyelőre a webshopon keresztül értékesít. „Úgy vagyok vele, már ami a vállalkozást illeti, hogy nincs vesztenivalóm – magyarázza Fanni. – Nem ebből élek, nem arról van szó, hogy ha nem jön össze, nem lesz mit ennünk holnap. És bizakodóak vagyunk! Ha minden jól megy, a saját márka, illetve a webshop csak a kezdet! Szeretnék egy üzletet nyitni, ami egyben egy kávézó is lenne, ahol siketek dolgoznának… De most túlságosan előreszaladtam” – jegyzi meg mosolyogva.
Kiemelt kép: Borzi Vivien
