Napi friss

Kollányi Zsuzsi – Egymásba kapaszkodva kezdik újra az életüket szerelmével

Az énekesnőre nemrég újra rátalált a szerelem.

Az egykori Majka & Curtis formáció énekesnője válására tényleg senki sem számított. Főleg, mert a férjével nem csak a magánéletben, a munkában is kéz a kézben jártak, hiszen a párja a menedzsere is volt. Ikreik, Bálint és Bence 2018-as, majd a fiúk kisöccse, Bogdán 2020-as születésével pedig teljes lett a boldogságuk. 4 és fél év után azonban, idén márciusban váratlanul bejelentette, hogy véget ért a házasságuk. „Kedves Barátaim, Követőim! Ezúton szeretném veletek tudatni, hogy a férjem és én úgy döntöttünk, mostantól a baráti szeretet és nem a házasság zászlaja alatt szeretnék tovább nevelni a gyermekeinket. Sok-sok dolog előzte meg ezt a döntésünket és hisszük, hogy ez így lesz a legjobb” – írta Zsuzsi a közösségi olda­lán. A baj szokás szerint csőstül jött: Majka már nem adott munkát Zsuzsi­nak azzal az indokkal, hogy háromgyermekes édesanyaként nem lehet elvárni tőle a kiszámíthatóságot. Zsuzsi saját kezébe vette a karrierje irányítását, ami három gyerek mellett emberpróbáló vállalkozás. Az ő története azonban happy­ enddel zárult, kiderült, hogy összejött Bóza Rolanddal, A Konyhafőnök sztárjával. Most egymásba kapaszkodva kezdik újra az életüket, hiszen a férfi februárban vált el, ráadásul be kellett zárnia az éttermét.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!