Napi friss

Bényi Ildikó – Csak utólag tudta meg, miért ő lett Tamási Eszter utódja

Az Önök kérték háziasszonya nagy elődjétől örökölte meg a kívánságműsor vezetését.

Bényi Ildikó örömében elsírta magát, amikor huszonhat évvel ezelőtt megtudta, hogy ő ülhet az Önök kérték műsorvezetői székébe. Nagy példaképe, Tamási Eszter korábban tizenkilenc évig vezette ugyanezt a műsor, ráadásul nagy sikerrel, így a tét meglehetősen nagy volt, vajon vele is sikerülhet-e majd ugyanezt elérni. Ha Ildikó idő előtt megtudta volna a valódi okát  annak, amiért éppen rá esett a vezetők választása, talán valóban mázsás súlyként nehezedik rá a megtisztelő feladat. „Annak idején a bemondók akkori főnöke nagyon előrelátó volt, és mindannyiunkról készített egy-egy referenciakazettát, de mi akkor erről nem is tudtunk. Később ezt összegyűjtötték, ebből válogattak. Az volt a terv, hogy olyasvalakit találjanak, aki Tamási Eszter habitusához, személyiségéhez kicsit hasonlít, mert feltételezem, gondolták, hogy ez a siker egyik kulcsa lehet, hiszen imádta mindenki. Én akkor ezt persze nem tudtam, de ez alapján esett rám a választásuk. Számomra pedig óriási öröm és boldogság” – mesélte Bényi Ildikó az Abaházi Presszóban.

A műsorvezető idén már 26 éve, hogy a kívánságműsor arca, és bár számos egyéb műfajban is bizonyította a tehetségét, a legtöbben mégis csak ezzel az egyetlen műsorral azonosítják. Sokszor a kollégáinak is bizonygatnia kell még mindig, hogy milyen jól érzi magát ebben a szerepkörben, kicsit sem zavarja, hogy beskatulyázták. „Bennem nincsen hiányérzet. Az Önök kérték valóban a bázis, most már 26 éve, ami tényleg irgalmatlanul hosszú idő egy televíziós műsor életében műsorvezetőként. De számomra tényleg akkora megtiszteltetés volt annak idején, amikor megkaptam a lehetőséget Tamási Eszter után, hogy örömömben elsírtam magam, amikor kaptam három hónap próbaidőt Bánki Ivántól, a szórakoztató osztály akkori főszerkesztőjétől.”

Kiemelt képek: Schumy Csaba/fotocentral.hu, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!