Napi friss

Rózsa György: „Szeretnék bocsánatot kérni a volt szerelmeimtől”

A tévés szerint a lángoló érzelem nélkül nem érdemes élni, még ha a vége fájdalmas is.

Már az óvodában is romantikus lelkű volt. Már ott is egyszerre két lánynak udvarolt. Az egyik ovis szerelem egészen ötödikes koráig tartott. Később, tulajdonképpen egész életében egyik szerelemből esett a másikba, amit mindig nagyon intenzíven élt meg. „Fellángolások, boldogság, féltékenység, csalódások… Jócskán kijutott mindenből – mondta korábban a Storynak, meg azt is, hogy habár őt is elhagyták és megcsalták párszor, máig úgy gondolja, szerelem nélkül nem lehet és nem érdemes élni. És még valamit hozzátett, azt, hogy ő is többször hibázott. – Igazi szerelmeim meglehetősen sokan voltak, mindegyikükre szeretettel gondolok, sokuktól szeretnék is bocsánatot kérni, hogy egyszer csak úgy eltűntem, vagy elhagytam őket.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!