Napi friss

Galambos Bogi – Rendszeresen beszél börtönben ülő édesapjával

Galambos Lajos a rácsok mögül is figyelemmel követi, hogy megy a lánya sora.

A Dáridó atyjának lánya, Bogi egy ideje divattervezőként bontogatja a szárnyait. Saját márkájával a Balaton Soundon is kint volt, ahol kész kis tömeg kerekedett azokból, akik kíváncsiak voltak a kollekciójára, és egy-egy új darabbal fel akarták dobni a ruhatárukat. „Idén kezdtem el a saját vállalkozásomat csinálni, és a saját ruháimat értékesíteni. Előtte mindig úgy volt, hogy limitált kollekciót csináltam előadóknak, akikkel előre megbeszéltük a közös elképzeléseinket, vagy az ő elképzeléseiket valósítottuk meg. Most viszont ezek az én terveim, az én ruháim, és ez volt az első bemutatkozója ennek – mesélte minap a Reggeliben Bogi, aki elárulta, édesapja is követi a külvilág eseményit. Mint ismert, Lajcsi egy ideje rács mögött van. – Tartjuk a kapcsolatot. Rendszeresen beszélünk, követi az eseményeket. Nagyon büszke, és nagyon örül neki, hogy azt csinálom, amit szeretek, és amit mindig is akartam.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!