Napi friss

Janicsák Veca sokatmondó választ adott a szerelmet firtató kérdésre

Az énekesnő szemmel láthatóan ragyog, ami mostanában sokaknak feltűnik.

Mintha nem fogna rajta az idő, egyre fiatalodik. Amikor rákérdeztünk, talán a szerelem az oka, az énekesnő sokatmondó választ adott. „Nagyon jól érzem magam a bőrömben, harmóniában vagyok önmagammal, ettől függetlenül persze jólesik, ha dicséreteket kapok a rajongóktól és a követőktől. De alapjaiban véve nem a külső megítélések határozzák meg az önmagamhoz fűződő viszonyomat. Úgy gondolom, már kiléptem abból a korból, amikor a magánélet esetleges bonyodalmakkal jár: mindenben a harmóniát és a stabilitást keresem, a jelenlegi életem pedig abszolút reflektál is arra, aki ma vagyok. Megértem arra, hogy boldogságban éljek önmagammal, és ezáltal az emberi kapcsolataimat is ez az egyensúly jellemzi.”

Zenei tervek

Legutóbbi nagylemeze éppen az elmúlt éveket összegezte, és legújabb élményei hatására is született már dala. „Ez utóbbi hamarosan napvilágot is lát, a live act formációmmal pedig folyamatosan koncertezünk a nyár folyamán. És mivel a tavalyi év nagyon termékeny volt, így most más projektek is helyet kaptak az életemben a zenei teendőkön túl.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!