Azokból a napokból, amikor Gálvölgyi János válságos állapotban volt, semmire nem emlékszik. „Miután pedig magamhoz tértem, minden oldalról dőlt rám a szeretet. Ott volt velem a családom, a csodálatos orvosok és ápolók, akik nemcsak rám, hanem körülöttem minden betegre bámulatosan odafigyeltek az intenzív osztályon. Ott nem számít, az ember Kossuth-díjas vagy vízvezeték-szerelő, egyenrangú emberek vagyunk mindannyian. Nem vagyok ezoterikus beállítottságú, így nem töprengtem azon, miért éltem túl ezt a baktériumfertőzéssel bonyolított makacs tüdőgyulladást, miért kaptam még egy esélyt. Nem győztem az újságokban elolvasni, mi minden ’történt’ velem, és meghatott, hogy ilyen sokan aggódtak értem, hogy ennyit méltattak. Azt hiszem, ennyi szeretet csak akkor ömlik az emberre, ha már a túlvilágon van, és nem láthatja. Szerencsés vagyok, mert túléltem, és megadatott, hogy megtudhattam, néhány embernek azért adtam az életem során vidám perceket’ – mesélte a Meglepetésnek a színész.
Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu
