Ma már…
nem hordok miniszoknyát.
Nem hittem el…
amikor szerencsésen földet értem azután, hogy négyezer méter magasból kiugrottam egy hőlégballonból ejtőernyővel. Ez az élmény mindig földöntúli érzés marad számomra.
Szoktam arról álmodni…
hogy repülök, szárnyalok. Kisgépekkel is repültem korábban, imádom. Nemcsak lelkileg, hanem valóban is.
A szerencse…
nagyon fontos része az életnek. Én nagyon szerencsés vagyok, hisz azzal foglalkozhatom, amit szeretek: a zenével, a művészetekkel, a tanítással. Nekem ez a küldetésem. A szerencsejátékokat viszont nem szeretem.
A szőke hajam…
végigkísér az életemen, de lehet, hogy lassan majd őszbe fordul.
Szerelmesnek lenni…
a világ legszebb és legtisztább érzése, és ez mindig az is marad. A szerelem minden területen inspirál minket, a művészetünket is.
Képtelenség megmondani…
hogy pontosan hányszor énekeltem el az elmúlt harmincvalahány év alatt a Júlia nem akar a földön járni című slágert. Bizonyosan többezerszer, de bármilyen furcsa, nem untam meg. Nincs két egyforma előadás, és egyébként többször átdolgozásra került a dal. Többek között készült belőle punk- és rock and roll változat is.
Soha…
nem hagynám el Magyarországot. Nem tudnék máshol élni, és Balaton nélkül sem. Balaton-imádó vagyok, imádok vitorlázni, ez örök szerelem. És itt van Morzsi kutya is…
A napjaim…
aktív munkával telnek. Akusztikus koncerteket adok templomokban, irodalmi zenés esteken és sanzonesteken lépek fel, és a zenés színháznak köszönhetően egy különleges, zenei utazásra viszem a gyerekeket Akarsz velem kóborolni? címmel. Nem unatkozom.
Kiemelt képek: Pejkó Gergő, Archív
