Napi friss

Kollányi Zsuzsi – Nehéz döntés elé állították az orvosok

Nem véletlen, hogy az énekesnő ikerfiait Bálintnak és Bencének nevezték el.

Kollányi Zsuzsi a gyermekeiért képes lenne mindent megtenni. Hogy ezt a gyakorlatban is bizonyítsa, a sors már többször állította döntési helyzet elé, azonban számára sosem volt kérdés a választás. „Mindhárom fiam neve b betűvel kezdődik: Bálint, Bence és Bogdán. Azonban nem ez vezérelt, jelentés alapján döntöttünk a nevekről. Az ikreknél mindenképpen úgy akartam, hogy az erejüket kifejezze a név, a nehéz út miatt. Bálint erős, egészséges, Bence pedig a győztes” – fejtette ki az Arccal a csúcsra című podcastműsorban. Ugyanis kiderült, hogy a várandósság bizonyos pontján döntés elé állították, miszerint részlegesen szakítsák meg a terhességet, mert úgy gondolták az orvosok, hogy az egyik magzat veszélyezteti a másikat, de ő kitartott mindkettő mellett.

Az énekesnő azt is elárulta, hogy leginkább Bálint nevű fiában látja önmagát, de úgy érzi, függősége mindhárom gyermeke egyszerre. „Bálint egy az egyben ugyanolyan szabálykövető, érzelmi ember, mint én. Ugyanazokon a dolgokon akad ki, ugyanaz a rossz neki, ugyanúgy fontosak neki a körülmények. Nincs addikcióm. Nem dohányzom, nem iszom, nem drogozom, nem vásárolok magamnak ruhákat, körmöshöz és fodrászhoz nyűgből járok. Előbb veszek meg egy Mancs őrjáratos könyvet, mint egy szemhéjpalettát, szóval ha mégis kellene mondanom egyet, akkor a gyerekeim a függőségem.”

Kollányi Zsuzsival Volosinovszki György beszélgetett (Fotó: Prémium Média & Sport Management Zrt.)

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!